Hadházy Ákos LMP-s képviselő úgy döntött, feljelentést tesz Simonka György fideszes képviselő ellen a cégügyei miatt. Most egy korábbi vállalkozásnak, a Simonka rokonai tulajdonában álló autómosónak megy utána.
Hadházy állítja, egy olyan tótkomlósi telephely fejlesztésére kapott 50 millió forintot a cég, ami sose volt a tulajdonában. Az összeget egy orosházi autómosó építésére használták. Az LMP politikusa ezt mondta a HírTV-nek:
Ebben az ügyben egészen biztos, hogy feljelentést fogunk tenni, hiszen úgy adtak be pályázatot, hogy telephely nem volt a tulajdonukban, és az a táblázat, amit összeszedtünk, amely azt mutatja, hogy a Simonka Györgyhöz köthető család egyik tagja hív meg egy, a család egy másik tagját, ez nyilvánvalóan törvénytelen ezekben az ügyekben. Nem lesz elkerülhető a nyomozás.