A baleset az oroszországi Stavropolban történt. A gyerekek épp lefelé mentek a mozgólépcsőn, mikor az elől állók beakadtak a lépcsőbe, a többiek pedig rájuk zuhantak. Az egészet rögzítette a metrómegálló biztonsági kamerája. A felvételen látszik, ahogy az első kicsik elesnek, a többiek pedig sorban zuhannak rájuk, és a velük lévő felnőttek sem tudnak segíteni rajtuk.
A 9-10 éves gyerekek közül öt kicsit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, többen csonttöréseket szenvedtek. A rendőrség is nyomozást indított az ügyben, keresik a felelősöket, mert a mozgólépcsőt akkor sem állították le, mikor már egy csomó gyermek kiabált és feküdt egymáson.