Közélet

Botka Lászlóból miniszterelnököt csinálna az MSZP

szegedi-kozgyules-Botkaval(430x286)(3).jpg (szegedi közgyűlés, botka lászló, )
szegedi-kozgyules-Botkaval(430x286)(3).jpg (szegedi közgyűlés, botka lászló, )
Az MSZP vezetése támogatja Botka Lászlót is abban, hogy ő legyen 2018-ban a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje - tájékoztatta az MSZP Országos Központja közleményben pénteken az MTI-t.

Molnár Gyula pártelnök felkérte Botka Lászlót, hogy az MSZP következő elnökségi ülésén tárgyaljanak a menetrendről, tervekről és az ország számára nyújtott programról, ami 2018-ban az egyetlen valódi sikerhez: a Fidesz legyőzéséhez vezet – tartalmazza a közlemény.

A közlés szerint a szocialisták

olyan új baloldali politikát építenek, ami jövőt kínál négymillió szegény és csaknem ötmillió napról napra élő magyarnak a Fidesz-kormány reménytelenségével szemben.

Ehhez újabb lendületet ad, hogy Botka László, az MSZP szegedi polgármestere bejelentette: vállalná a miniszterelnök-jelöltséget – hívták fel a figyelmet.

Hozzáteszik: az elmúlt fél évben az MSZP más ellenzéki pártokkal tárgyalva pontosan azt képviselte, amit Botka László javasolt: közös ellenzéki listát, a választókerületekben a legerősebb jelöltek indulását és új baloldali politikát.

Ezen politika megvalósítása érdekében minden valós erővel rendelkező demokratikus ellenzéki párttal, a civilekkel és a szakszervezetekkel is egyezségre kell jutni – olvasható a párt közleményében.

UPDATE: A DK már világossá tette, hogy nem örül

Botka László miniszterelnök-jelöltsége szemben áll az eddigi szocialista javaslattal, hiszen nem előválasztással történt – reagált a Demokratikus Koalíció (DK) az MSZP elnökségének bejelentésére pénteken.

A DK szerint az MSZP eddig a miniszterelnök-jelölt és a képviselőjelöltek előválasztáson való kiválasztása mellett állt, és a párt önálló előválasztási javaslatot is kidolgozott. Hozzátették, hogy a DK továbbra is nyitott a demokratikus ellenzéki pártok együttműködésére és várja az MSZP végleges javaslatát a jelöltkiválasztás módjáról.

Mivel az elmúlt hetekben megismert MSZP-s előválasztási javaslat szemben áll a most közzétett állásponttal, ezért a DK csak a szocialisták javaslatának tisztázása után tud állást foglalni Botka László jelöléséről – írták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik