Közélet

Éveken át tarolt a bűnbanda, hamis munkáltatói igazolással vettek fel egy csomó áruhitelt

A törlesztőket persze nem fizették. a banda feje és még 16 ember már megvan, de két gyanúsítottat még keres a rendőrség.

A rendőrség csalás és más bűncselekmények miatt folytatott eljárást J. István 32 éves budapesti lakos, valamint tizennyolc társa ellen. A nyomozás adatai szerint J. István embereket bízott meg azzal a céllal, hogy az általa – három különböző cégtől beszerzett – hamis munkáltatói igazolásokkal áruvásárlási hitelre vegyenek műszaki cikkeket. A férfi társainak ezért cserébe minden alkalommal fizetett, majd az így megszerzett televíziókat, laptopokat továbbértékesítette.

A jelenlegi adatok szerint 50 hiteligénylés történt, amelyek törlesztését az adósok az első hónaptól kezdve nem fizették, ezzel a hitelfolyosító bankintézetnek közel négymillió forint kárt okoztak.

Tizenhét, bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható személyt a nyomozás során a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki, két társukat a rendőrök elfogatóparancs alapján még keresik.

(Police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik