Közélet

Húsz százalékkal nő a kecskeméti Mercedes dolgozóinak fizetése

mercedes-kecskemét (mercedes, kecskeméti gyár)
mercedes-kecskemét (mercedes, kecskeméti gyár)

Az információt az újság szakszervezeti vezetőktől tudta meg. E szerint nemcsak az alapfizetés emelése, de a pótlékok növelése is hatással lesz a fizetésekre, így

többeknek akár 45 százalékkal nőhet a keresete két év alatt.

A korábbi, jövőre 7 százalékos alapbéremelésről szóló megállapodást a kormányzati intézkedések miatt további 3 százalékkal megtoldotta a Mercedes. A különböző pótlékokkal és bónuszokkal pedig még magasabb fizetést is elérhetnek a munkavállalók – mondta a Magyar Időknek László Zoltán, a Vasas Szakszervezetek alelnöke, valamint Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével (MTSZSZ) vezetője.

László Zoltán hozzátette: nemcsak a Mercedesnél, de további négy vállalatnál sikerült megállapodást kötniük ezen a héten 10 és 16 százalék közötti bérfejlesztésekről, több vállalatnál pedig még tartanak az egyeztetések.

(mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik