Közélet

Megvan, hol érheti el a régi Népszabadságot

Fantasztikus együttállás eredménye, hogy épp akkor verték szét a Népszabadságot, amikor befejeződött az archívum digitálissá tétele.

Ha ön most kíváncsi lenne, milyen helikopteres cikkek húztak fel kormányközeli köröket a régi Népszabadságban, erősen nehezített pályán indul. Ugyanis a Nol.hu-n még mindig ez fogadja:

Forrás: Nol.hu
Forrás: Nol.hu

Fonák módon épp akkor fejezte be az Arcanum Adatbázis Kft. a Népszabadság archívumának digitalizálását, amikor beszántották a lap online adatbázisát – írja az ATV.hu. A fura egybeesés az, hogy az Arcanum évek óta dolgozott a digitalizáláson, így a lap 1945-2015 közötti cikkei hozzáférhetővé válnak.

A lap kiadását október 8-án függesztették fel, az Arcanum pedig október elején végzett a munkálataival.

Az archívumhoz való hozzáféréshez persze előfizetőnek kell lenni. Az Arcanumra annak éri meg előfizetni, akit a XIX. és XX. századi napilapok, folyóiratok, lexikonok, címtárak és telefonkönyvek érdekelnek, de nincs ideje levéltárba és könyvtárba járogatni. Van az anyagnak ingyenesen hozzáférhető része is.

A Népszabadsággal párhuzamosan a Nemzeti Sport és a Kritika folyóirat is kereshetővé vált.

(A kiemelt kép forrása: Fortepan)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik