Közélet

Az M1 megmutatta a leghálásabb magyar nyugdíjast

Kusovszky Imréné szerint személyesen Orbán Viktor tett jót a nyugdíjasokkal.

1,6 százalékos nyugdíjemelést és tízezer forintos Erzsébet-utalványt kapnak a nyugdíjasok, ennek kapcsán hívták be az M1 csütörtök reggeli műsorába Kusovszky Imrénét, aki nem győzte hangsúlyozni, mennyire hálásak a Miniszterelnök Úrnak.

Kusovszky Imréné az Idősek Tanácsának tagja, aminek egyébként Orbán Viktor az elnöke, pedig ő még csak 53 éves. Mindenesetre az interjúból kiderült, hogy Miniszterelnök Úr megtisztelte az általa elnökölt Idősek Tanácsát azzal, hogy részt vett a tanácskozásukon, és azt mondta, hogy nagyon szeretné, ha karácsony előtt kioszthatna minden nyugdíjasnak tízezer forintot.

Hát ezen azért meglepődtünk, mert egyetlenegy kormány, egyetlenegy miniszterelnök sem jelentett be ilyent

– mondta Kusovszkyné, aki azt is kifejtette:

Én úgy érzem, hogy amikor ezt a miniszterelnök úr bejelentette, mindegyikünknek az jutott az eszébe, futott hirtelen át az agyán, hogy jaj, ez a kisösszegű nyugdíjasoknak, ez nagyon nagy segítség, ez kimondottan karácsonyra, ebédre, vacsorára megoldhatja tényleg nekik a gondjukat. És nem mentünk vitába, mert lehetett volna differálni, ilyesmiket csinálni. Nem. Minden nyugdíjas. Ez egy nagyon-nagyon szuper gesztus, úgy érzem.

Kiderült az is, hogy az Idősek Tanácsa szerette volna kérni, hogy 0,9 százalék helyett 1,6 százalék legyen a nyugdíjemelés, de mire megfogalmazták volna a kérést, Miniszterelnök Úr már meg is adta.

A teljes interjút itt lehet megtekinteni. (Kettős Mérce)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik