Közélet

Brutálisan kizsákmányolták ügyfeleiket a salgótarjáni uzsorások

Közben ők úgy éltek, mint a kiskirályok. Volt, akitől úgy szedtek vissza másfél millió forintot, hogy az adós tőketartozása egy fillérrel sem csökkent.

Az uzsorázás kiemelten üldözött bűnelkövetés a hazai törvénykezésben: a rövid távra, önhatalmúlag megállapított, óriási kamatok követelése emberéleteket, családokat tehet tönkre.

– Az adósságcsapdába került emberek a hatóságoknak nem merik vagy nem akarják jelezni, hogy bűncselekmény áldozatává váltak – mondta Szelei István főhadnagy, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság fővizsgálója. – A kiszolgáltatott károsultak rövid távú szemlélete az, hogy ha börtönbe zárjuk a nekik pénzt folyósító elkövetőket, akkor ők forrás nélkül maradnak, ezért sokszor teljesen eladósodva, sorsukba beletörődve, erejükön felül próbálják törleszteni a rájuk kivetett „hitelrészleteket”. Így történhetett, hogy négy évig sarcolta adósait egy salgótarjáni házaspár, mire egy elkeseredett névtelen bejelentőtől tudomást szereztünk róla. B. József (46) és vele egykorú felesége 2012 óta adott rászoruló helyi családoknak pénzt embertelen feltételek mellett. Az átadott összegeknek rövid időn belül, általában a következő munkabér- vagy segélykifizetés napján a dupláját követelte vissza. Jellemző a felfogásukra, hogy hozzájuk forduló rokonaiknak is havi 70 százalékos kamatot számoltak fel. Több kölcsönkérőnek elvették a bankkártyáját, és az érkező átutalásokból a maguknak kisajátított hányadot leemelték.

B. József és felesége egy családi ünnepségen. Fotó: Police.hu
B. József és felesége egy családi ünnepségen. Fotó: Police.hu

A zsaruk június 7-én házkutatást tartottak a B. házaspárnál. B. Józsefné akkurátusan egy spirálfüzetbe könyvelte a kölcsönadott tételeket, a hitelek lejáratát, a visszakövetelt összeg nagyságát. Számon tartották, hogy melyik adósuk mikor milyen forrásból jut pénzhez, az elszámolásokat ezekhez a dátumokhoz kötötték. Ötvennél több tranzakcióról kaptak képet a zsaruk, a nagyrészt becenevekkel leírt adósok közül nyolc károsultat azonosítottak.

Találtak olyan helybélit, aki négy év alatt csak kamatra 1,5 millió forintot fizetett ki az uzsorásoknak, anélkül, hogy tőketartozása egy fillérrel csökkent volna.

– További bizonyíték volt a család életvitele – folytatta a főhadnagy. – Havonta mintegy másfél milliónyi bűnös jövedelemhez jutottak, ennek megfelelően éltek. A hivatalosan két szociális segélyből élő, kétgyermekes család prémium kategóriás autókkal járt. A fényképeik között láttunk olyan családi felvételt is, hogy a fotó kedvéért több ezer euróval és több millió forinttal borították be az ágyat. A kimutatások szerint az elmúlt öt évben irreálisan kevés adót fizettek be, a fentiek miatt ellenük NAV-vizsgálatot is kezdeményeztünk. A június 9-e óta előzetes letartóztatásukat töltő gyanúsítottak ellen üzletszerűen elkövetett uzsora-bűncselekmény bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárást november 10-én lezártuk, az iratokat vádemelési javaslattal megküldtük az ügyészségnek.

Zsaru Magazin

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.