Közélet

Tóbiás József az MSZP új pártigazgatója

Tóbiás József korábbi pártelnök lett az MSZP pártigazgatója, fő feladata választási felkészülés megszervezése lesz - közölte az ellenzéki párt sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.

A várakozásoknak megfelelően az MSZP országos elnöksége a korábbi pártelnököt választotta meg pártigazgatónak egyhangú döntéssel.

Tóbiás Józsefnek pártigazgatóként az operatív, szervezési feladatok felügyelete mellett elsődleges feladata a párt választási felkészülésének megszervezése lesz.

Tóbiás József nyáron távozott posztjáról, miután az MSZP kongresszusa Molnár Gyulát választotta pártelnöknek. Molnár Gyula június végén az MTI-nek azt mondta, egy ideig ő maga látja el pártigazgatói feladatokat. Előtte Katona Tamás töltötte be ezt a posztot.

Tóbiás József 2002 és 2004 között párt-, 2008 és 2014 között pedig frakcióigazgató volt az MSZP-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik