Közélet

Lefaragnák az alapvető élelmiszerek áfáját

Alapveto-elelmiszerek(430x286).png (alapvető élelmiszer, )
Alapveto-elelmiszerek(430x286).png (alapvető élelmiszer, )
Nem adják fel.

Az MSZP hat év alatt már tizenharmadszor kezdeményezi az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését. Képviselői (Gőgös Zoltán, Tóth Bertalan) úgy vélik, javaslatuk aktualitását az is bizonyítja, hogy januártól az alapvető élelmiszerek közül a tej, a tojás és a baromfi áfája is 5%-ra csökkenne. Ez szerintük nem elég.

Az MSZP 2010. óta azért küzd, hogy valamennyi alapvető élelmiszer a kedvezményes adókulcs alá tartozzon.

Az ellenzéki párt szerint a kormány hetente meghirdetett gazdasági sikerei alapján ennek nem lehet semmi akadálya, az állami termőföldek eladásából származó bevétel önmagában is elég alapot biztosít az ÁFA mérsékléséhez. A lépéssel csökkenne az élelmiszerek ára, visszaszorulna a virágzó feketekereskedelem, javulna az élelmiszer-biztonság.

Hiába csökken 2017. január 1-jén a baromfi, a tej és a tojás áfakulcsa, ez az alapvető élelmiszerek mindössze töredékét jelenti, ennél lényegesen nagyobb adócsökkentésre van lehetőség.

Az elmúlt évek gazdaságpolitikája miatt az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező aktív dolgozók, a nyugdíjasok és munkanélküliek számára a legnagyobb kihívásnak már az alapvető szükségletek kielégítése számít. Az áfa emelésének árnövelő hatása hatványozottan jelentkezik az alapvető fogyasztási cikkeknél, ami egyre nagyobb problémát okoz a családoknak.

Magyarországon uniós összehasonlításban is rekord mértékű az élelmiszerek áfa mértéke. Mind a kedvezményes, mind a normál kulcs hazánkban a legmagasabb. Mindemellett hazánkban a kedvezményes adókulcsú termékek köre nemcsak szűk, de ráadásul az adó mértéke is rendkívül magas, ami az EU-besorolás szerint tulajdonképpen normál kulcsnak felel meg.

 

A szocialisták szerint a magas ÁFA ellehetetleníti a piacot, rontja a versenyképességet és rombolja a társadalmi morált. A szocialisták alapvetőnek tartják az alábbi élelmiszereket:

a tej;
a fehér és félbarna kenyér, vizes zsömle és vizes kifli;
az étkezési tojás;
a csirkehús;
a pulykahús;
a ponty, valamint – a szalmonidák és az angolna, kivételével – más édesvízi halak húsa;
a Magyarországon is termő friss zöldség- és gyümölcsfélék (például burgonya, paradicsom, hagymafélék, sárga- és fehérrépa, zöldborsó, saláta, uborka, babfélék, káposzta, karalábé, tök, sütőtök, alma, körte, kajszibarack, cseresznye, őszibarack, szilva, földieper, málna, földi szeder, ribiszke, stb.).

Ezek forgalmi adóját az MSZP 5 százalékra csökkentené. A párt szerint ez jelentős segítséget jelentene a magyaroknak, kifehéredne a gazdaság, ami jelentős bevételt jelentene a költségvetésnek, ami tompítaná az áfa-csökkentés egyszeri bevételkiesést okozó hatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik