Közélet

Sokkoló! Brutális módon ölte meg a nő újszülött gyermekét egy reptéri mosdóban

A nő épp a nyaralásból ért haza, amikor a reptéren elfolyt a magzatvize.

A 28 éves Beate G. épp a kölni reptér parkolója felé tartott, mikor elkezdődtek a fájásai, ezért visszarohant az egyik mosdóba, ahol megszülte a gyermekét. Állítólag azután, hogy a gyermek világra jött, a nő befogta a kicsi orrát és száját, majd megvárta, míg a baba már nem lélegzik. Ezután ő és 25 éves barátja becsavarták a kis testet egy kabátba és bedugták az utazótáskájukba. A férfi ezután kiment a parkolóba, beszállt az autójukba és hazament Siegenbe, a kicsivel a táskában. Beate azonban nagyon vérzett, ezért ő a reptéren maradt, ahol mentőt hívtak hozzá.

A mentősöknek a nő azt hazudta, hogy két héttel korábban elvetélt, ezért vérzik még mindig annyira, de a szakemberek számára azonnal egyértelmű volt, hogy alig egy órával korábban szült. Hívták a rendőrséget, és ekkor már Beate bevallotta, hogy a mosdóban szülte meg a kicsit. A nőt és barátját emberöléssel vádolták meg.

Mirror

Ajánlott videó

Olvasói sztorik