Újra teljes az Alkotmánybíróság, kedden a Fidesz-KDNP az LMP frakció segítségével némiképp váratlanul megválasztott négy alkotmánybírót. Az év eleji egyeztetésekhez képest most teljes csöndben, már csak az eredmény ismeretében tájékoztatták a közvéleményt, lényegében egy hét sem telt el a bejelentés és a tényleges szavazás között. Ez a rapid tempó egy ilyen ügyben önmagában is problémás – még ha az ilyen gyors döntéshozatal a Fidesztől nem is idegen. Az ellenzéki pártok reakciója ezért nem is lehetett más, mint puccsal, paktummal vádolni a kormánypártokat és az LMP-t: ami ebben a helyzetben több, mint puszta politikai keretezés.
Mivel az Alkotmánybíróság a kiegészülést megelőzően is működőképes volt (tizenegy taggal), nem látni olyan külső kényszert, ami indokolta volna ezt a gyorsaságot és azt, hogy a politikai közvélemény ne tudjon érdemben reagálni a helyzetre és a jelöltekre. Ellenben azok a viták, amiket az elmúlt napokban az LMP az ellenzéki pártok képviselőivel folytatott, némiképp választ adnak, miért szeretett volna az LMP gyorsan túl lenni az egészen: akár Molnár Csaba és Hadházy Ákos péntek esti ATV-s vitájára, akár a keddi Varjú László és a – Schiffer Andrással kiegészült – LMP-társelnökök közti veszekedésre gondolunk, úgy tűnik, hogy ezt a döntést egyedül a korábbi frakcióvezető-társelnök Schiffer érezte magáénak.
Az elmúlt napokban visszatérő kérdés, miért született ez a döntés az LMP-ben, és miért most tért vissza a Fidesz-KDNP az Alkotmánybíróság kérdésére. A kormánypártoknak ugyanis nem sok érdekük volt a jelenlegi rendszer megváltoztatásában: a zsúfolt ügymenetben született kevés döntés közül alig akadt olyan, ami kellemetlenül érintette volna őket. Ráadásul normális menetrend szerint még évekig így működött volna az Alkotmánybíróság – a Fidesz akár úgy is kalkulálhatott volna, hogy a következő választás után sem lesz kedvezőtlenebb helyzetben, mint most, de akár a kétharmad visszaszerzése sem lehetetlen.
Ráadásul kérdéses, hogy miért választana most olyan bírákat, akik esetleg számára kedvezőtlen döntéseket hoznának, ahogy azt az LMP gondolja. A politikai napirend erre ad egy lehetséges magyarázatot: az elmúlt hetek kizárólag a Fidesz-Jobbik csörte jegyében zajlottak a kvótanépszavazást követő alkotmánymódosítás kapcsán, ahol a patthelyzetből valakinek ki kellett mozdulni. Ezt a kormánypárt ezzel megtette, ráadásul cselekvő, aktív módon, egy kétharmados többséget megteremtve – igazolva ezzel azt saját választói felé, hogy képes kormányozni, képes irányítani.
Fotó: MTI / Illyés Tibor
Ráadásul arra a kérdésre, hogy a kormány vagy az LMP/ellenzék nyert-e a négy jelölttel, csak jóval később fogunk választ kapni: tényleges döntéseik után. Az a fajta LMP-s matekozás, hogy az eddigi 7-4-es „inkább kormánypárti” többség mostantól 7-8-as „kormánykritikus” eredményre fordul, minimum kétséges, de az biztos, hogy nem minden döntésben fog érvényesülni, és lesznek esetek, amikor várhatóan bejön ez a Schiffer-i logika. Rövidtávon azonban azt látjuk, hogy négy, alapvetően konzervatív bíró került az eleve jobboldali-konzervatív jellegű testületbe. A négyből három jelölt-megválasztott bíró korábbi életútja alapján akár Pázmány-bővítésnek is nevezhető mostani döntés eredménye egy újabb lépés az ideológiailag heterogén Alkotmánybíróság felé, ezzel pedig a Fidesz és a KDNP abszolút elégedett lehet.
Erősen kérdéses ugyanakkor, hogy az LMP hosszú távon jól jár-e ugyanezzel: az a párt, ami elvileg jobb és bal, konzervatív és liberális oldalak-kategóriák között egyensúlyozik, ezzel a négyes jelöléssel úgy tűnik, nem erre törekedett. Erre lényegében Schiffer András magyarázatot adott blogbejegyezésében: elsősorban a nyilvánosság iránt elkötelezett bírákat akartak, akiktől azt várja, hogy az átláthatóság és szólásszabadság kérdésében a megismerhetőség és a minél szélesebb (ön)kifejezés mellett állnak majd ki. Azonban az Alkotmánybíróság nem csak ilyen ügyekben dönt – ha mondjuk a nemi esélyegyenlőség, a reprodukciós jogok vagy a családfelfogással kapcsolatos kérdések (abortusztól kezdve az azonos neműek jogaiig) kerülnek elő, ezekben az AB, és az új alkotmánybírák is, vélhetően a kormány konzervatív szemléletét erősítik majd. Ezekben a kérdésekben ugyanakkor az LMP vezetése talán, a szavazói viszont mindenképp jóval inkább a progresszív, liberális állásponthoz állnak közelebb.
Schiffer András távozása után az LMP nem omlott össze, nem lett igaza azoknak, akik úgy vélték, a pártnak nélküle nincs jövője. A közvélemény-kutatások alapján az LMP megőrizte a parlamenti bejutási küszöb körüli támogatottságát, aktívan politizált és Hadházy Ákos személyében az ellenzék egy karakteres, saját üggyel bíró politikust kapott, aki ráadásul jóval nyitottabb volt a baloldali-liberális ellenzékkel való együttműködésre bizonyos ügyek mentén, mint elődje.
Ez a lassú, de eredményesnek tűnő közeledés most ezzel a döntéssel vélhetően jóval nehezebben folytatódhat – és minden, a kormánynak kedvező alkotmánybírósági döntésnél újra és újra előkerülhet ez az ügy. Bár a tényleges szavazáson csak az LMP frakció öt tagja vett részt, ez a helyzet nem jött volna létre Schiffer András nélkül. Az elvben visszavonult politikus tehát megmutatta, hogy a látszólag távolság ellenére nagyon is figyeli és hatással van arra, merre tart az LMP.
