Közélet

Íme a hét legkreténebb rablója, aki azt hitte, jó húzás, ha hamis adatokat diktál be a rendőröknek

A budapesti nő ruhát lopott, ellökte az üzlet tulajdonosát, de az elég amatőr húzásai miatt már eljárás indult ellene.

A 19 éves F. Szilviának annyira megtetszett egy ruha, hogy úgy gondolta, ellopja azt egy ceglédi üzletből. Mondjuk nincs rossz ízlése, elég szép ruha volt, íme:

Fotó: Police.hu
Fotó: Police.hu

A budapesti fiatal nőt a lopás közben az üzlet tulajdonosa kiszúrta,  és megpróbálta a ruhát elvenni tőle, de F. Szilvia ekkor a sértettet meglökte és az üzletből – a nála lévő ruhával együtt – elfutott.

A sértettet részletesen kihallgatták a rendőrkapitányságon, aki az épületből való távozása után néhány perccel telefonon hívta a rendőröket, mivel a városban felismerte a rablást elkövető nőt.

A rendőrök a 19 éves nőt a város egyik utcájában elfogták és előállították. A gyanúsított a rendőröknek hamis személyi adatokat diktált be, mint később kiderül azért, mert két körözés is volt kiadva ellene.  A ruházatának átvizsgálása során előkerült a lopott női ruha is, amelyet a rajta lévő ruhák alatt viselt.

A rendőrök F. Szilviát gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.

(Police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik