Közélet

Teljesen kisemmizték áldozataikat a salgótarjáni uzsorások

A házaspár végül lebukott, most eléggé úgy tűnik, hogy vádat emelnek ellenük.

Üzletszerűen elkövetett uzsorázás miatt indult eljárás B. József és B. Józsefné 46 éves salgótarjáni lakosok ellen. A nyomozás adatai szerint 2012. évtől kezdődően nyolc, Salgótarjánban nehéz körülmények között élő sértett kért kölcsön rendszeresen kisebb összegeket B. Józseftől és feleségétől. A gyanúsítottak a kölcsönadott pénz kamatát megemelték úgy, hogy a pénz többszörösét kellett visszafizetni, így a sértettek havi jövedelmének a felét, esetenként a teljes összegét elkérték kamattartozásként. B. József és neje a sértetteket és családjaikat súlyos nélkülözésnek tették ki.

A rendőrök idén nyáron fogták el a házaspárt, akiket kihallgattak, és előzetes letartóztatásba helyeztek. A jelenleg is előzetesben lévő férfi és nő ellen folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban fejezte be, az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészség részére.

(Police.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik