Közélet
koltozes(430x286).jpg (költözés, )

A kínaiak olyan tempóban veszik a letelepedési kötvényt, hogy az ügynökségek nem bírják az iramot

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2016. 11. 15. 07:04

Korábban a témában:

A Magyar Nemzet információi szerint miután a kormány egyértelművé tette, hogy leállítja a programot, óriási roham indult meg a letelepedési kötvényekért: a kínai ügynökségek

nem győzik befogadni a kérvényeket, olyan sokan akarnak a magyar letelepedési programban részt venni még utoljára. 

A tendencia még nem mutatkozik az októberi adatokban, mivel a külföldiek befizetése és az állampapír lejegyzése között bő másfél hónap is eltelhet, így csak a novemberi, illetve decemberi statisztikákból fog kiderülni, mennyivel is nőtt meg a kereslet.

Kifizetődő volt a belengetés

A lap szerint a kormány lassú kivezetési stratégiája hatásosnak bizonyult a kötvényprogram iránti érdeklődés felkorbácsolásában, jó szolgálatot tett, hogy nem egyik napról a másikra szűntették meg a lehetőséget. Emlékeztetnek: nyáron jelentős bürokratikus könnyítésekről döntöttek, amelyek július 1-én léptek hatályba.

Eltörölték a hat hónapos ideiglenes korlátot, júliustól azonnal a letelepedési engedélyt adták ki a magyar hatóságok. Gyorsították az eljárást, még magyarországi lakcímet sem kellett megadni a korábbi előírásokkal szemben,  a házastársakon és gyermeken túl pedig a nagyszülőkre is kiterjesztették a családegyesítés jogkörét. Bár most a kormány azzal indokolja a program kivetését, hogy Moody’s nemzetközi hitelminősítő befektetésre ajánlott kategóriába emelte Magyarországot, nyáron, a könnyítések idején már két hitelminősítő is bizalmat szavazott az országnak.

A kötvényprogram igazi hasznát az Országgyűlés fideszes többségű gazdasági bizottsága által forgalmazási engedélyekhez jutott cégek zsebelik be. Ezek egy kivételével offshore szigeteken bejegyzett cégek – derül ki a cikkből.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.