Hónapok óta készülök erre a cikkre, csak épp nem tudtam róla. Elvégeztem egy úgynevezett mindfulness-tréninget, és amikor véget ért, rájöttem, hogy most kicsit jobb nekem, mint korábban. Kevesebbet rágódom hülyeségeken. Nyugodtabban alszom. Többször veszem észre, hogy szép az idő.
És ha már sokak által olvasott hírportálra írogat az ember, és van egy mákszemnyi társadalmi felelősségtudata, eszébe jut, hogy ne csak neki legyen egy kicsit jobb, hanem esetleg másoknak is. Úgyhogy bátran merem ajánlani az alább olvasható gondolatokat, amelyeknek a lényegét így foglalhatjuk össze:
Csak egyszer próbáld ki, hogy úgy zuhanyozol este, hogy közben nem azon rágódsz, hogy délután mennyire hülyén viselkedtél a liftben, és nem is a másnap reggeli meetingre gondolsz szorongva, hanem azt figyeled, hogy milyen jó érzés, ahogy hozzád ér a víz. Még jobbat mondok: ha megteheted, ne is zuhanyozz, hanem szánj rá tíz perccel többet, és fürödj kádban.
A cikk aktualitását nyilván nem az adja, hogy épp elvégeztem a tanfolyamot, hanem, hogy a lassításban segítő „trénerem”, Krajcsó Nelli, aki nem mellesleg a gyorsuló világ kihívásaival foglalkozó Slow Budapest vezetője, szólt, hogy készül az idei anti-határidőnapló. Ekkor jöttem rá, hogy muszáj beszélgetnünk egyet.
Mi a túró az az anti-határidőnapló?
2014-ben azon gondolkodtunk a Slow Budapesttel, hogy milyen termékeink lehetnének. Arra jutottunk, hogy készülhetne egy slow-határidőnapló, amivel minden nap emlékeztetjük az embereket, hogy néha egy kicsit álljanak le a nagy rohanásban. Hogy a felgyorsult, to do-listás, teendőket kipipálós világunkban könnyebben visszataláljanak a természetes tempóhoz, a családdal töltött pillanatokhoz, a feltöltő tevékenységekhez. Abban bíztunk, hogy sokan vágynak egy olyan határidőnaplóra, amivel mindennapi inspirációt kapnak a lassításra. Azonnal bele is vágtunk, most már a harmadik készül.
A dátumon kívül van különbség az egyes kiadások között?
Igen. A jövő évi naptárnak például az a legfontosabb újdonsága, hogy maga a napló használója választja ki minden hónapban, hogy milyen slow-tevékenységet szeretne a mindennapjai részévé tenni. Tehát, az elmúlt évekkel ellentétben nem mi jelöljük ki, hogy például október az olvasás hónapja, hanem ők maguk találnak ki célokat, amiket megvalósíthatnak, kinéznek maguknak tevékenységeket, amiket elvégezhetnek. 2017-es újítás az is, hogy a használók minden héten beírhatják, hogy miért hálásak – ez nagyon fontos. Szintén új elem az anti-feladatlista: ide azokat a dolgokat írhatják be, amiket nem fognak megcsinálni. És mostantól levelekkel is segítjük a lassulni vágyókat: szakmai összefoglalókat és inspirációkat, kihívásokat fogunk a napló használóinak küldeni. Ami pedig nem változott, mert kedvelt elem: a naptárhoz tartozó matricacsomag; a kis rajzok beragasztásával előre betervezhetünk olyan programokat, mint a pihenés, az önmagunkra fordított idő, kreatívkodás, utazás, beszélgetés egy baráttal.
A mai világban, amikor a legtöbben a hűtőszekrénnyel is szinkronizálható online naptárat használnak, nem túl nagy bátorság belevágni ilyesmibe?
Lehet, hogy az, de szeretek kockáztatni. Azt nem tudom, hogy milyen jövője van egy offline naptárnak, abban viszont nagyon bízom, hogy az emberek egy részének továbbra is van igénye arra, hogy a kezébe fogjon egy kiadványt, és hogy kézzel írjon. Az pedig tény, hogy a motivációra, a célok elérésére teljesen máshogy hat, ha valamit tollal leírsz, mintha csak bepötyögnéd a szöveget, amit akár azonnal ki is törölhetsz.
Azt írjátok a weboldalatokon, hogy az anti-határidőnapló segíti az önismereti munkát. De hogyan?
A havi kezdőoldalakon leírhatod, hogy milyen célokat tűzöl ki magad elé, és hó végénél található a reflexió, ahol levonod a következtetést: mi az, ami sikerült, mi volt a legkedvesebb élményed, mi az, amit legközelebb máshogy kellene csinálni, és hogy hányasra értékeled magad. Sok mindent megtudhatunk így magunkról! Tegyük fel, hogy valaki elhatározza, hogy a következő hónapban a természetbe fog járni, de közben kiderül, hogy ez az egész egyáltalán nem érdekli, csak eredetileg jól hangzott. Felismerheti a folyamat közben azt is, hogy például nem megengedő saját magával szemben, ha valami nem a tervek szerint halad. Felmérheti, hogy tud-e kedves lenni magával, vagy hogy egyáltalán át tudja-e vinni a gyakorlatba az elhatározását. Saját magunkat az apró, mindennapi dolgokon keresztül is meg tudjuk ismerni, ha eléggé figyelünk.
Az anti-határidőnaplóba a valós teendőiket is beleírják az emberek, hogy mondjuk, ne felejtsék ott a gyereket a nyári táborban, vagy az már ellentétes lenne a slow-filozófiával?
Azt szeretnénk, ha ez nem dísztárgy lenne, hanem tényleg használnák az emberek, úgyhogy természetesen beleírhatnak bármi fontosat. Nem is lenne célszerű két határidőnaplót használni. Olyannal viszont már találkoztam, hogy egy házaspár vett egy darabot, és ez a „közös idejük naptárja”, ebbe csak a közös programjaikat írják bele.
Neked van on- vagy offline határidőnaplód?
Van online is, és persze az anti-határidőnaplót is használom, leginkább tesztelésre. De inkább tudatosan próbálom kerülni a to do-listákat, a teendők, kipipálandók felhalmozását.
Okostelefont viszont állítólag nem használsz. Mesélj az okosmobil nélküli életről: milyen érzés a 4-6-os villamosról a Dunát nézni, és nem a Facebookot böngészni?
Felszabadító. Egyébként ha itt lenne a kütyü a zsebemben, akkor is valószínűleg meg tudnám állni, hogy állandóan pötyögjek rajta – ez szerintem tudatos döntés kérdése: mi a fontosabb? Hogy hagyjak időt az elmémnek a megnyugvásra, vagy a további ingerdömping, amivel szétszórttá teszem magamat? Egyébként meg leginkább biciklivel járok, és úgy nehéz is lenne facebookozni.
Oké, nem facebookozol, de a többi funkció? Én az online térkép nélkül már akkor is napokra eltévednék, ha csak át kellene mennem Budára.
Én meg megpróbálom előre memorizálni az útvonalat, esetleg kinyomtatom a térképet. Vagy olyat csinálok, amivel már elég ritkán találkozol az utcákon: megkérdezek idegeneket, hogy merre kell menni. Lehet, hogy emiatt életem során mentem már pár pluszkört, vagy fel kellett hívnom valakit, hogy találjon meg nekem valamit, de alapvetően szeretem ezt a fajta offline kihívást. Van laptopom, tabletem, tehát nem vagyok lemaradva a világ dolgairól, de nem érzem szükségét az állandó használatnak.
Térjünk át a Slow Budapestre. Azt írjátok magatokról: „a lassítással a világon egyedülálló módon foglalkozunk”. Hogy kell ezt érteni?
Egyrészt úgy, hogy nincs anyaszervezetünk, nem csatlakoztunk egy olyan nemzetközi szervezethez, mint mondjuk a gyorséttermi, kapkodó evésnek alternatívát kínáló slow foodosok. Tehát minden projektünk saját gondolkodás eredménye. Másrészt úgy, hogy bár van pár külföldi szakember, coach, előadó aki olyasmivel foglalkozik, mint mi: a slow livinggel, slow life-fal, azonban ez csak a pszichológiai megközelítés, mi viszont keretbe rakjuk ezt az egészet, tehát nemcsak stressz-menedzsmenttel, pszichológiával foglalkozunk, hanem a gyorsulás problémájának rengeteg egyéb, például társadalmi vonatkozásával. Azok, akik viszolyognak az olyan fogalmaktól, mint az önismeret, a személyiségfejlesztés, vagy idegenkednek attól, hogy pszichológushoz járjanak, lehet, hogy eljönnek egy SlowHow – létformáló előadásunkra, és az már elég nekik, hogy elinduljanak egy úton.
Azt pontosan tudjuk, hogy az állandó pörgés és túlhajszoltság milyen problémákat okoz és milyen következményekkel járhat. De azt talán nem mindenki sejti, hogy milyen előnye származhat abból, ha lelassít.
A lelassítás szóra sokan csípőből reagálnak: „én nem akarok / nem tudok lelassítani”; úgyhogy mi inkább az egyensúly megtalálásáról szeretünk beszélni: találd meg a természetes tempódat, és ezáltal egyensúlyba tudsz kerülni. És ha ez sikerült, akkor jön egy olyan érzet, mintha lelassult volna körülötted a világ, és a helyére kerülnek a dolgok.
És eltűnik a taposómalom meg a mókuskerék?
A taposómalom nem tűnik el feltétlenül, hiszen az életünk nem egy padon üldögélős fütyörészés – dolgozni járunk, gyereket nevelünk, tömegekkel közlekedünk. Viszont mindezeket a dolgokat máshogy tudod megélni, ha nyugodt az elméd. Ha stressz hatása alatt vagyunk, kibillenünk az egyensúlyból, ami kellemetlen, gyors érzettel járhat: észre sem vesszük, hogy eltelt egy hétvége, talán épp azért, mert végigdolgoztuk és végigaggódtuk. Ez a tempó állandó hiányérzetet ad: mit nem csináltunk meg, mit kell még bepótolni. Ha viszont egyensúlyban vagyunk, teljesen máshogy látunk rá az életünkre, sokkal magabiztosabbak vagyunk, és ez érződik az élet minden területén. Lelassulást, megnyugvást, egyfajta hazatérés-érzetet hoz az életünkbe.
Ami azzal jár, hogy…
Az a velejárója, hogy érzelmileg, fizikailag nyugodtabb állapotba kerülünk, amire a világon mindenkinek szüksége van, még a legfittebb, legpörgősebb embernek is, már csak azért is, mert csak ilyen nyugodt állapotban jönnek a remek ötletek, csak ilyenkor látjuk át az életünk legfontosabb kérdéseit, és ekkor tudunk meghozni fontos döntéseket. És ilyenkor tudjuk észrevenni, hogy kisütött a nap, és hogy nincs túl nagy baj.
Korábbi cikkünk a témában itt található.
Philippe Borrel Sürgősen lassítsunk! c. alkotása olyanokról szól, akik ebben a felgyorsult világban is törekszenek az emberi tempó és értékek megtartására.
