Közélet

A KDNP lehazaárulózta a magyarok kétharmadát

Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) felszólítja Vona Gábort valljon színt, hogyan fog kedden szavazni a Jobbik az alaptörvény módosításakor.

– kezdi az elég erős eszmefutását a KDNP az MTI-ben.

Azzal indítottak, hogy emlékeztettek rá, hogy a Jobbik elnöke, Vona Gábor, korábban azt nyilatkozta az Országgyűlésben, hogy aki politikai kampánycélokra használja a kvótanépszavazás kérdését, az hazaáruló. Még október 2-án este is a módosítás szükségességét hangsúlyozta.

A KDNP szerint a magát nemzetinek mondó párt folyamatosan változtatja álláspontját, a politikai haszonszerzés reményében a magyar emberek biztonságával játszik. Vona Gábor valljon színt, hogyan fog szavazni a Jobbik kedden. A 98 százalék mellé állnak, vagy egy platformra kerülnek azokkal, akik 12 éve folyamatosan elárulják nemzetünket? Hazaárulóvá válnak vagy nem?

Szerintük a KDNP álláspontja egyértelmű, Magyarországot meg kell védeni, az emberek véleményét figyelembe kell venni, Brüsszelt pedig el kell tántorítani az erőszakos betelepítéstől. Ehhez szükséges az alaptörvény módosítása. A baloldali pártoktól nem várják, hogy megszavazzák,

hiszen ők 2004. december 5-én az elcsatolt területeken lakó nemzettársaink ellen kampányoltak, most az ország biztonsága nem érdekli őket.

“Akkor nemet mondtak magyar testvéreinkre, most Brüsszel kottájából játszanak” – írta a törpepárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik