Közélet

Négy fiú megerőszakolt egy 14 éves kislányt, a szülők nem tehettek feljelentést

Az iskolaigazgató megtiltotta a kislány szüleinek, hogy bejelentést tegyenek a rendőrségen a gyermekük ellen elkövetett nemi erőszakról.

Az akkor 14 éves lányt 2006-ban erőszakolták meg az amerikai Townsville-ben. A szülők később elmondták, hogy az egyházi iskola igazgatója, Christopher Shirley nem engedte nekik, hogy a rendőrséghez forduljanak segítségért, mert a négy támadó szülei befolyásos emberek voltak, és el akarták kerülni a felhajtást, amit az ügy okozott volna.

“Egyáltalán nem volt együttműködő, nem érdekelte, hogy mi történt a lányunkkal. Csak az számított, hogy a négy fiúnak ne legyen baja belőle” – mondták a kislány szülei. Azzal is meggyanúsították a diáklányt, hogy promiszkuis volt, és egyenesen ő csábította el a támadóit. “Nem, ez nem igaz. A lányomat megerőszakolták, ő nem tehetett róla” – nyilatkozta az apa.

A vizsgálatok csak most kezdődtek el, az iskolaigazgatót még nem hallgatták ki az ügyben.

Daily Mail

Ajánlott videó

Olvasói sztorik