„Orbán-Magyarország jellegzetességei rendszert alkotnak, mert hatnak egymásra, kölcsönösen erősítik egymást. Mindegyik vonás közös törekvés szolgálatában áll: a vezető csoport és azon belül is a legfőbb vezető, Orbán Viktor hatalmának erősítését és bebetonozását, leválthatatlanságát.”
(Kornai János – Még egyszer a „rendszerparadigmáról”)

*

2015 őszén Körösényi András, a Magyar Tudományos Akadémia doktora egy konferencián azt elemezte, miféle rendszerben élünk.

Szerinte ez nem is rendszer, hanem rezsim, két ok miatt.

1. Minden egyes változás egyetlen emberhez, Orbán személyéhez köthető.
2. Ideiglenes az egész, úgy, ahogy van és erősen kétséges az is, hogy képes a konszolidációra és a kiigazításokra. Ha mégis, nem biztos, hogy azokat túlélné Orbán.

Az „inkább rezsim, mint rendszer” megállapítás mellett Körösényi még egy fontos dologról beszélt. Az autoriter kormányzás közel sem egyenlő az autoriter rendszerrel.

Az előbbi valóság, az utóbbi még nem.

De 2015 ősze óta eltelt egy év.

A mögöttünk álló kvótanépszavazás miatt – ami Kis János szerint inkább csak népszavaztatás, mert semmi másról nem szólt, hogy bebizonyítsa, „a vezérben testesül meg a népakarat” – újra el kell gondolkodni a magyar demokrácia mint fogalom létjogosultságán.

Ugyanis a népszavazás valóban a demokrácia fokmérője, de azt Kis is leírta, a népszavazásnak álcázott akármi az autokrácia eszköze.

Kornai János, az amerikai Harvard és a magyar Corvinus 88 éves professor emeritusa hat évvel ezelőtt írta le először, hogy Magyarországon a demokrácia több fontos alapintézményét is szétrombolják. A HVG-nek adott mostani interjújában pedig kijelentette:

felülkerekedett egy autokratikus hatalom.

Kornai a Közgazdasági Szemlébe írt tanulmányában össze is hasonlítja, mitől demokrácia a demokrácia, mitől autokrácia az autokrácia és mitől diktatúra a diktatúra.

Demokráciákban az elsődleges jellemzők szerint:

• a kormány békés, civilizált procedúrával leváltható,
• szilárdak azok az intézmények, amelyek együttesen garantálják a leválthatóságot,
• van legális parlamenti ellenzék; a választásokon több párt indul és
• nincs terror.

Ugyanez autokráciákban:

• a kormány békés, civilizált procedúrával nem váltható le,
• csak formálisan léteznek, vagy gyengék azok az intézmények, amelyek együttesen garantálnák a leválthatóságot,
• van legális parlamenti ellenzék; a választásokon több párt indul és
• nincs terror, de szórványosan felhasználnak különböző eszközöket a politikai ellenfelekkel szemben (hamis indokolással börtönbüntetés, esetleg politikai gyilkosság).

Diktatúrákban pedig:

• a kormány békés, civilizált procedúrával nem váltható le,
• nem léteznek azok az intézmények, amelyek lehetővé tennék/garantálnák a leválthatóságot,
• nincs legális parlamenti ellenzék; a választásokon egy párt indul és
• van terror.

Vannak másodlagos jellemzők is, amivel közelebb juthatunk ahhoz, hogy épp miben élünk, hol tartunk.

A demokráciákban:

• a parlamenti ellenzékkel szemben nem alkalmaznak represszív eszközöket,
• aktívak és függetlenek a „fékek és ellensúlyok” intézményei,
• aránylag kevés az uralkodó politikai csoport által kinevezett tisztségviselő,
• a kormánnyal szembeni civil ellenállásnak nincs törvényi korlátja, a civil szféra erős,
• sokféle formában és releváns mértékben részt vesznek az érintettek és azok szervezetei a döntések előkészítésében (érdemleges participáció) és
• a sajtószabadságot a törvény garantálja, és valóban érvényesül.

Autokráciákban:

• a parlamenti ellenzékkel szemben alkalmaznak represszív eszközöket,
• gyengék és nem függetlenek a „fékek és ellensúlyok” szerepére hivatott intézmények,
• szinte minden fontos tisztségre az uralkodó csoport a saját embereit nevezi ki,
• a kormánnyal szembeni civil ellenállásnak nincs törvényi korlátja, de a civil szféra gyenge,
• a participáció jogi keretei léteznek, de gyakorlatilag nem érvényesülnek és
• a sajtószabadságot jogi és gazdasági eszközökkel korlátozzák.

Diktatúrákban:

• nincs parlamenti ellenzék, nem működnek olyan intézmények, amelyeket a „fékek és ellensúlyok” szerepére hoztak volna létre,
• minden fontos tisztségre az uralkodó csoport a saját embereit nevezi ki,
• a kormánnyal szembeni civil ellenállást a törvény tiltja,
• a participációt még formálisan sem írják elő és
• nincs sajtószabadság.

*

Orbán Viktor 2007-ben Tusnádfürdőn azt mondta, „egyszer kell majd nyernünk, de akkor nagyon”. Nyertek, 2010-ben. Nagyon. Kétharmaddal. A miniszterelnök tíz éve nem kapott ki, 2006 óta minden népszavazást, választást megnyert, egészen 2016-ig.

Akkor a népszavazáson kikapott, azóta 2018-ra készül, újra nagyot nyerne.

Mert, ahogy Kis János írta a Magyar Narancsban:

„az autokraták nem adnak esélyt a bukásnak.”

Kiemelt kép: felvonulás 1954. május 1-jén a mostani Ötvenhatosok terén, Fortepan