Közélet

Átragasztja a kormányplakátokat a DK

A párt szerint hazugság, hogy a magyar választópolgárok 98 százaléka a kormány javaslatával értett volna egyet a népszavazáson - erről az ellenzéki párt szóvivője beszélt szombaton, miután aktivistáik leragasztották az egyik ilyen óriásplakátot a fővárosi Mexikói úton.

Gréczy Zsolt a kezdeményezést a DK helyreigazító kampányának nevezte sajtótájékoztatója után. Akciójuk indoka, hogy az emberek többsége

hallgatott a demokratikus pártokra, így a DK-ra is és távol maradt a referendumtól.

Azt is hangsúlyozta, hogy a népszavazás érvénytelen volt, az Orbán-kormány pedig

semmilyen felhatalmazást nem kapott arra, hogy az alaptörvényt fabrikálja, sem arra, hogy Brüsszelben bármilyen kezdeményezést tegyen az Európai Unióban.

A DK az ország ezer pontján ragasztja keresztbe “érvénytelen”-felirattal a plakátokat. (MTI)

Kiemelt kép: Facebook / Demokratikus Koalíció

Ajánlott videó

Olvasói sztorik