Közélet

Keresik a bunkó sofőrt, aki áthajtott egy nő lábán Debrecenben

Két nő sétált át a zebrán, amikor egy kisteherautó pofátlanul áthajtott az egyikük lábán, majd ezzel a lendülettel le is lépett.

Szerda koraeste a hajdúsági megyeszékhelyen, az Egyetem téri körforgalomban két nő az Egyetem épülete felől a sugárút irányába sétált. Egy arra közlekedő ismeretlen férfi a fehér színű, GME- forgalmi rendszámtöredékkel rendelkező gépkocsijával megállt, majd elengedte a gyalogosokat. A két nő elindult az úton át, a zenbrán, amikor a férfi elindult és a 22 éves sértett jobb lábán áthajtott, majd megállás és segítségnyújtás nélkül eltűnt a sugárúton.

A nő könnyű sérüléseket szerzett, ám a gépkocsi vezetőjét várják a debreceni kapitányság portáján egy kis elbeszélgetésre.

A rendőrség kéri, hogy a személygépkocsi vezetője, illetve aki az esemény szemtanúja volt, vagy azzal kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni utca 149. szám), vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

 

police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik