Közélet

Meghalt egy lány, akinek az orvosok annyit mondtak, hogy biztos csak megerőltette magát, miközben súlyos rákja volt

A sportszerető tinilány hónapokkal azután rákban meghalt, hogy az orvosok térdfájdalmára kétszer is azt mondták, valószínűleg csak a megerőltetés miatt van.

Kate Thorburnt nem sokkal később rákkal diagnosztizálták, és 18 hónap küzdelem után a szervezete feladta a harcot. “Egy nap panaszkodni kezdett, hogy fáj a térde, ezért orvoshoz vittük, ahol nem foglalkoztak vele. A fájdalom azonban nem enyhült, ezért egy másik kórházba is kértünk időpontot, ahol megröntgenezték Katie lábát, és szinte azonnal hívtak, hogy menjünk vissza az eredmények miatt. Mikor az orvos kimondta, hogy rákos, egy pillanatra megállt az idő. Erre nincs megfelelő reakció” – mondják a családtagok.

A lánynak három hónapig kemoterápiára kellett járnia a diagnózis után, melynek célja a tumor méretének visszaszorítása lett volna, hogy műthető legyen, azonban sajnos sikertelen volt a kísérlet, a mérete nem változott. Az amputáció is felmerült lehetőségként, azonban mikor egy ennyire súlyos betegségről van szó, amely nagyon gyorsan továbbterjedhet, nincs idő tanakodni.

Sajnos a rák átterjedt a lány tüdejére, amit kiműtöttek, de nem sokkal ezután elkezdett panaszkodni a látására és nyelvére is. Az orvosok közölték, hogy visszatért a daganat a tüdejére, amit korábban eltávolítottak.

“Ekkor tudtuk, hogy innen nincs visszaút. Pont nyaraltunk, mikor kiderült, hogy visszajött a rák, de nem akartuk megszakítani a kirándulást, mert éreztük, hogy ez lesz az utolsó” – mesélte az édesapa.

Katie pár hónappal később elhunyt, azonban családja alapítványa mára közel 80 ezer fontot gyűjtött össze jótékonysági célra. Több szervezetnek is tagjai, így próbálják felhívni az emberek figyelmét a veszélyre.

“Csinálod a dolgaidat minden egyes nap, és egyszer csak jön egy ilyen betegség, és megáll az élet. A saját példánkon keresztül szeretnénk felhívni rá az emberek figyelmét, hogy sajnos a gyermekeknél is előfordulhat ez a betegség, ezért minden tünetre oda kell figyelni” – nyilatkozta Katie édesapja.

“Nem kell, hogy ez legyen az első, ami eszünkbe jut, ha a gyermekünk valamilyen fájdalomra panaszkodik, azonban sosem szabad alapos kivizsgálás nélkül hagyni semmit. Az embereken kívül pedig az orvosoknak is nagyon oda kell figyelniük. A mi kislányunkat két alkalommal is félrediagnosztizálták, pedig talán meg tudták volna menteni az életét, ha időben észreveszik és cselekszenek.”

Mielőtt Katie meghalt, létrehozta a Katie Thorburn Alapítványt, amivel olyan családok számára szeretett volna pénzt gyűjteni, akik hasonló helyzetben vannak. A halálát megelőző pár hónapot egy bál szervezésével töltötte annak ellenére is, hogy a kemoterápiától és a betegség tüneteitől már nagyon szenvedett. Sajnos a bált nem érhette már meg, de Katie emlékezetére és életének ünneplésére megtartották. Több mint 60 ezer font gyűlt össze az eseményen, és az azóta eltelt két évben ez 80 ezerre emelkedett. Az adományokat kórházak és segítő szervezetek között osztják el.

Mirror

Ajánlott videó

Olvasói sztorik