Közélet

Nem akarnak Németh Szilárd szintjére lemenni a civilek

A Fidesz-alelnök a titkosszolgálatokat küldi a Soros-forrásból részesülőkre.

Van, aki azt mondta, hogy nem szeretne erre a szintre lemenni, és olyan is, aki azt, hogy áll a vizsgálatok elébe – így reagáltak civilszervezetek arra, hogy Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke titkosszolgálati vizsgálatot kezdeményezett a Nemzetbiztonsági Bizottság zárt ülésén magyarországi civilszervezetek ellen, mondván, „Soros György ez irányú ügyködése nagyon komoly kockázatot jelent a magyar emberekre”.

A hvg.hu kereste meg az érintetteket, akik egyébként nyilvánosan és átláthatóan részesültek Soros Györgyhöz köthető alapok forrásaiból. Az Artemisszió alapítvány például a kultúrák közötti párbeszéd és együttélés témáját járja körül, gyerekeknek tartanak foglalkozásokat, emellett bevándorlók és menekültek társadalmi beilleszkedését segíti. Az alapítvány vezetője szerint Németh Szilárd megnyilvánulása egy hecckampány része, az alapítvány pedig az ellenségképgyártás szenvedő alanya, noha állami felkérésre, állami források felhasználásával is végzi tevékenységét, és egyebek mellett pont az ilyen viselkedés károsságát hirdetik.

A TASZ szerint a titkosszolgálatokat csak nemzetbiztonsági célokra szabad használni, másra súlyos jogsértés. Közölték: gazdálkodásuk átlátható, fenn van a szervezet honlapján az is, hogy milyen projektekre kaptak pénzt korábban a norvég alaptól, illetve a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványtól.

Az Eötvös Károly Intézet közölte: fennállásuk óta soha nem mondtak egyetlen olyan szót, amit bárki sugalmazott volna, csak azt, ami a meggyőződésük. Szerintük a Nemzeti Együttműködés Rendszere belépett a pangás korszakába, egyre vállalhatatlanabb alakokkal mondatnak egészen vállalhatatlan mondatokat. Erkölcsi kötelességüknek érzik, hogy az eddig szinte példa nélküli gyűlöletkampányra nemet mondjanak, ha ennek nemzetbiztonsági eljárás a következménye, vállalják, nincs titkolnivalójuk. A szervezet honlapján követhető, honnan, mire kaptak forrásokat.

A Gyerekesély Közhasznú Egyesület vezetője elmondta, ők is kaptak pénzt a Nyílt Társadalom Alapítványtól még 2011-12-ben, mert a kormány megszüntette a Ferge Zsuzsa által vezetett gyermekszegénység elleni programirodát, és az ott még folyamatban lévő projekteket csak ebből a forrásból lehetett lezárni. Darvas Ágnes pesszimista, szerinte a civilszervezetek lassan lehúzhatják a rolót, ahogy több roma jogvédő szervezet is bejelentette, hogy felfüggeszti tevékenységét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik