Közélet

Gyermekek bántalmazása, szexuális zaklatása – ultimátum a kormánynak   

molesztalas(430x286).jpg (molesztálás, )
molesztalas(430x286).jpg (molesztálás, )
Az MSZP nem a menekültektől, hanem azoktól (szülőktől, nevelőktől) féltené a gyerekeket, akik itt élnek.

Országgyűlési határozati javaslatot nyújtottak be a szocialisták a gyermekek sérelmére elkövetett testi, lelki, szexuális bántalmazás hatékony megelőzéséért. Szeretnék, ha a parlament felszólítaná a kormányt, vizsgálja felül a gyermekvédelmi ellátás rendszerét. Az utóbbi időben tapasztalt súlyos visszásságok okait tárja fel, tegyen intézkedéseket azok megelőzésére, erről pedig november végéig nyújtson be jelentést az Országgyűlésnek.

Az előterjesztők (Bangóné Borbély Ildikó, Korózs Lajos) indoklásukban hosszan sorolják, milyen hírek jelentek meg a gyerekeket érintő súlyos visszaélésekről, bűncselekményekről.

A gyermekvédelmi rendszer problémáit jelzi, hogy ezek egy része olyan gyermekekkel történt, akik az alapellátás szeme előtt voltak, mégsem tudta a rendszer megakadályozni az őket ért különböző bántalmazásokat.

A sokszor leterhelt, alulfizetett szociális munkások, családgondozók, védőnők, az átalakított, de nem megfelelően működő jelzőrendszer nem észlel minden problémát időben. Ráadásul vannak, akiket el sem ér a gyermekvédelem. Így történhetett meg, hogy családban élő csecsemőket, gyerekeket éheztettek, kínoztak, molesztáltak szexuálisan és mégsem derült fény ezekre, és több esetben tragédiával végződött a bántalmazás.

Az ellátórendszer másik területén, a szakellátásban sem jobb a helyzet.

Néhány hete egy nevelőotthonból több fiatal került kórházba: négyen begyógyszerezték magukat, egyikük felvágta az ereit, mindezt az intézményben őket ért szexuális zaklatások, bántalmazások miatt. Ennél azonban jóval többen voltak, akik súlyos visszaélésekről számoltak be jogvédőknek.

A szocialisták szerint a gyermekvédelmi otthonokban elkövetett bántalmazások összefüggésbe hozhatóak az ellátórendszerrel kapcsolatos problémákkal, amelyekről az ombudsman is készített jelentéseket.

Ezek is megállapították, hogy egyes gyermekotthonokban fizikailag, illetve egyéb módon bántalmaztak gyermekeket, fiatalokat. Volt olyan eset, ahol a gyógyszerezéssel kívánták „kezelni” a magatartászavarral küzdő gyerekeket.

Az ombudsman is felhívta a figyelmet, hogy megfelelő végzettségű szakdolgozókra, szupervízióra, mentálhigiénés támogatást szolgáló programokra van szükség. Sajnos az ombudsman ajánlásait nem minden esetben fogadta meg a kormány, hiszen nem látni, milyen „áttörések” történtek ezen a területen. Az MSZP politikusai nehezményezik, hogy a kormány nem tesz meg mindent a családon belüli erőszak megfékezéséért, amit szerintük az is bizonyít, hogy az Országgyűlés máig nem ratifikálta az Isztambuli Egyezményt, amely konkrétan meghatározza, milyen konkrét jogi lépéseket kell hozni a nők ellen erőszak megakadályozásáért, felszámolásáért.

A szocialisták a kormány számlájára írják a társadalomban jelentkező fokozódó agressziót, amelynek egyik jelképe szerintük a gyermekek ketrecharca.

A kormány nem hogy enyhítené ezeket a problémákat, de a menekültek ellen riogató kampányával még tetézi is azt. Ezt mutatja az, amikor arról hallani, hogy óvodás, iskolás gyerekek „migránsosat” játszva verik egymást.

A gyermekvédelem rendszerét a kormány több ponton jelentősen módosította ugyan, de a rendszer inkább rosszabb lett, ezért a szocialisták elengedhetetlennek tartják a felülvizsgálatot, illetve azt, hogy a vizsgálat terjedjen ki arra, Magyarország hogyan hajtja a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt egyezményt. Az előterjesztők emlékeztetnek arra is, hogy néhány hete az EMMI család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára azt nyilatkozta, a migrációs hullám miatt növekszik a nők elleni zaklatások száma Európában.

Novák Katalin akkor arról beszélt, hogy „a magyar nőket és gyerekeket azonban nem tehetjük ki ennek a veszélynek, ezért meg kell állítani az illegális bevándorlási”. A szocialistáknak ez alapján úgy tűnik, a kormány jobban félti a Magyarországon élő néhány menekülttől az érintetteket, mint azoktól, akik ténylegesen itt élnek (szülőktől, nevelőktől) és akik ténylegesen bántalmazzák őket. Mint írták, ha a kormánynak valóban fontos a magyar nők és gyermekek védelme, akkor kötelessége támogatni javaslatukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik