Közélet

Az MSZP-s vezetésű települések nem akarnak menedékkérőket betelepíteni

Az sem világos, hogy ezt hogyan tehetnék meg, pedig Orbán ezzel ijesztget.

„Egyetlen, az MSZP által vezetett település sem kíván migránsokat betelepíteni a saját területére” – így reagált Orbán Viktor szavaira a szocialisták frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján. Tóth Bertalan aljas hazugságnak és a gyűlöletkeltés újabb formájának nevezte a miniszterelnök által a parlamentben elmondottakat.

A miniszterelnök arról beszélt hétfőn, hogy „Brüsszel cselre készül, ha nem boldogulnak Magyarországgal, majd leboltolják a baloldali vezetőjű településekkel, Zuglóval, Szegeddel, hogy jöhessenek a migránsok”.

A Belügyminisztérium szerint az állam hatásköre

Néhány hónapja a Fidesz és a KDNP szegedi politikusai kérték számon a város szocialista polgármesterét azzal kapcsolatban, hogy állítólag menedékkérőket telepítene a városba. Akkor a 24.hu megkeresésére a Belügyminisztérium azt közölte, hogy a menedékkérők elhelyezése és ellátása állami feladat, a befogadó intézmények létesítése, vagy megszüntetése pedig a kormány felhatalmazása alapján a belügyminiszter hatáskörébe tartozik.

Orbán hétfői nyilatkozata után Salgótarján MSZP-s polgármestere közleményt adott ki, amelyben azt írta: elutasítják, hogy „migránsok” települjenek a városba, ezt a baloldali többségű közgyűlés is kimondta. Az elutasítást azzal indokolta, hogy Salgótarjánt egyébként is gazdasági és szociális nehézségek sújtják, amit „nem kellene tetézni”. A határozat elsősorban a kormánynak szólt, azt kezdeményezve, hogy ne tegyenek lépést abba az irányba, hogy saját hatáskörben eljárva menekültszállót vagy tábort létesítsenek a nógrádi megyeszékhelyen.

A szocialisták is sárga lapot adtak

Tóth Bertalan hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, a miniszterelnök akkor sem mondott igazat, amikor arról beszélt, hogy Brüsszel felső határ nélküli, automatikus bevándorló-szétosztási mechanizmust akar megvalósítani. Kijelentette: az EU-ban nincs döntés automatikus betelepítési kvótáról, az Európai Bizottság erre vonatkozó javaslatát több nemzeti parlament, köztük a magyar is megakadályozta az úgynevezett „sárgalapos eljárással”, amit a szocialisták is támogattak.

Az ellenzéki politikus elképesztőnek nevezte, hogy miközben a kormányfő „Brüsszellel” hadakozik, a letelepedési kötvényeknek köszönhetően több mint 3500 „gazdasági bevándorló” és azok több mint tízezer családtagja kapott letelepedési lehetőséget Magyarországon. A haszon viszont nem az államkasszába, hanem Fidesz-közeli offshore hátterű cégekhez érkezett – mondta. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik