Közélet

Gyurcsány szerint trógerség, amit Orbán tesz

A DK elnöke beszélt a népszavazásról és Kerék-Bárczy Szabolcs távozásáról is.

Gyurcsány Ferenc az ATV reggeli műsorában azt mondta, a kormány bevándorlási politikája az egész országot szembefordítja az Európai Unióval.

A Fidesz valószínű ki akar lépni az Unióból, ezáltal ki akarja vezetni az országot Európából.

Szerinte a választókban tudatosítani kell, ha elmennek október 2-án szavazni, akkor Orbán Viktor majd azzal áll elő, hogy mögötte az ország. Ha nem mennek el, az elbizonytalanítaná a kormányt, a 2018-as választásoknál nagyobb lenne az esélye, hogy az ellenzék nyer. A DK elnöke úgy vélte, támogatóik 80 százaléka nem megy el szavazni. Elismerte, az ország fél, de azt állította, olyan politikai megoldást kell választani, ami ilyen körülmények között is biztosítja Orbán vereségét.

Trógerség

A menekült kérdésről azt mondta, ha egy barátja segítséget kér – jelen esetben Németország -, akkor „trógerség” nem nyújtani segítséget, még ha áldozatokkal is jár.

Ne csak addig kelljen a barát, amíg ki tudunk venni valamit a kapcsolatból, ha meg bajban van, az nem érdekel, oldja meg valahogy! Európában közösen kell megoldani a dolgainkat, kötelességünk van a világgal, a barátainkkal szemben. 

A DK elnöke szerint „nagyon kicsi az esélye annak, hogy egyáltalán találkozunk a menekültekkel. Nagyobb az esély arra, hogy baleset ér vagy egy családtag támad meg”. Orbán Viktor azt szeretné, hogy ezzel érveljen, így mondhatná, ő menekülteket akar az emberekre kényszeríteni.

Orbán legyőzhető

A Fidesz ilyen vitákban győzné le nemcsak az ellenzéket, hanem az ország jobb, tisztességesebb lelkét is – tette hozzá Gyurcsány, aki hisz abban, ha az ellenzék kész lenne jobban együttműködni velük, meg tudnák fordítani az országot, Orbán legyőzhető lenne.

A beszélgetésen szóba került Kerék-Bárczy Szabolcs nyilatkozata is arról, hogy az ellenzék valójában nem is akar nyerni 2018-ban, csak a pénz számít. Gyurcsány Ferenc azt mondta, időnként szembesíteniük kell valóban egymást a hibáikkal, de ez az állítás egy olyan vád, amivel Kerék-Bárczy bemocskolta a tisztességüket. Nagy kárt okozott volna nekik, ha ezt a kapcsolatot nem zárják le Kerék-Bárczyval, ezért küldték el a pártjukból a volt elnökségi tagot, aki a minap már azt is bejelentette, hogy fél éven belül új politikai erő jelenhet meg, mivel nincs sok idő, ha 2018-ban a demokratikus politikai ellenzék győzni akar.

Nincs más lehetőség, mint hogy nyerjenek azok az emberek, akik nem tagjai a nemzeti együttműködés bűnszövetkezetének.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik