Közélet
Augusztus 20. - Állami kitüntetések átadása

Lovagkereszt: Majtényi nem küldi vissza, de kéri, töröljék a névsorból

Ennyire nyakatekert indoklást még hallattunk a Bayer Zsolt és a lovagkeresztek ügyében.

Majtényi László alkotmányjogász, az Eötvös Károly Intézet elnöke Áder János köztársasági elnöknek írt levelet, amit szerkesztőségünkbe is eljutatott:

„Köztársasági Elnök Úr,

A hivatalának kijáró tisztelettel, de határozott kéréssel fordulok Önhöz. Minthogy az Alaptörvény szerint az állami kitüntetéseket Ön adományozza, kérem, tegye lehetővé, hogy a kitüntettek névsorából töröljenek. Nem küldöm vissza Önnek kitüntetésemet, ugyanis figyelembe kellett vennem azt, hogy kitüntetésekkel (a Magyar Köztársaság Középkeresztje, a Magyar Köztársaság Középkeresztje a Csillaggal) nem a jelenleg Ön által képviselt illiberális magyar állam, hanem egy ettől eltérő alkotmányos alapokon nyugvó rendszer, a jogállami Magyar Köztársaság képviseletében eljáró Mádl Ferenc illetve Sólyom László tisztelt meg.

Indokaimmal, amelyeket bizonyosan ismer, nem terhelem. Az előterjesztő és Ön is tudja, hogy kit tüntetnek ki, a szószaporításnak pedig nem vagyok híve.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

U.S. President Donald Trump speaks during a rally in Greenville, North Carolina, U.S., on Wednesday, July 17, 2019. Trump issued his most extensive criticism of presidential candidate Pete Buttigieg, the South Bend, Indiana, mayor who is at the top of the Democratic field in fundraising. Photographer: Madeline Gray/Bloomberg via Getty Images
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.