Közélet

Molnár Gyula: a Fidesz átverte az embereket

Az MSZP elnöke szerint 2018-ban buknia kell a Fidesznek, az Orbán-rendszernek, mert átverték az embereket azzal, hogy tudnak az ő érdekükben kormányozni, holott csak saját klientúrájuk érdekében lépnek fel.

Molnár Gyula szombaton Budapesten, pártja évad- és kampánynyitó választmányi ülésén azt mondta, a Fidesz országa a látszatok országa, a siker, a munka, a fejlődés látszatáé. A kormány csak elvenni tudott az emberektől: vitte a demokráciát, a pénzüket és viszi a jövőjüket is.

Azt mondta, az MSZP olyan országot szeretne, ahol a tehetség és a szorgalom sikeres lehet akkor is, ha nem valamelyik megyei nagyúr családjához tartozik valaki.

Molnár Gyula jelezte: az MSZP 2015 májusa óta nem támogatja a betelepítési kvótát, de tiltakozik a gyűlöletkeltő népszavazás ellen, és távolmaradásra szólít fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik