Közélet

Összeverték és kirabolták ismerősüket a símaszkos fiatalok

24.hu
24.hu

2016. 08. 19. 12:50

Rablás bűntett és súlyos testi sértés miatt indult eljárás egy 20 és egy 16 éves fiatallal szemben Bács-Kiskun megyében. A páros a gyanú szerint augusztus elején döntött úgy, hogy megverik közös haragosukat és elveszik az értékeit. Másnap este véghez is vitték tervüket: tudták, hogy Tiszakécskén, a Tisza folyó mellett található földes úton találják őt, odamentek és rátámadtak. Símaszkot húztak, így rontottak neki, bántalmazták, elvették az övtáskáját majd eltűntek. Ellenfelük súlyosan megsérült.

A fiatalokat azonban sikerült azonosítani, a 20 éves támadót Szegeden kapták el szerdán Szegeden, majd társával együtt még aznap kihallgatták. Előbbi gyanúsított őrizetbe került és kezdeményezték előzetes letartóztatását, tinédzs3r cinkosa azonban szabadlábon védekezhet – közölte a rendőrség pénteken.

Fotó. police.hu

 

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Hemzseg a hibáktól A Piramis

Kommentek

Debrecen, 2015. július 30.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa a lelátón a labdarúgó Európa Liga-selejtezőjének harmadik fordulójában játszott Debreceni VSC - Rosenborg mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2015. július 30-án.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.