Luna, Yoki, Baltazár és Okonor Pikachu: a négy kisállat Pikachu kivételével mind a Macskavilág Alapítvány mentett cicái közül került ki.
Először a két felnőtt, Luna és Yoki költözött be a belvárosi galériás helyiségbe. Ők ketten még a menhelyen estek szerelembe, ezért egyértelmű volt, hogy nem szakítják el őket egymástól – meséli Szépvölgyi Zoltán, a Whiskers CAT PUB egyik tulajdonosa.
Hozzájuk érkezett egy kicsivel később Baltazár, a vörös kölyök macska, és a híres nevezetes Pikachu, aki nem a PokémonGo miatt kapta ezt a jól csengő nevet.
Pikachu ráadásul nemcsak különleges, hanem híres is: szépségét számtalan versenyen díjazták, a tulajdonosok egy hazai tenyésztőtől kapták ajándékba.
Szépvölgyi Zoltán és társa, Tóth Ádám három és fél éve adták a fejüket macskás vendéglátózásra. Ekkor nyitották meg Budapest, és vélhetően az ország első macskás kávézóját, Cat Café néven.
Aztán szépen lassan az igények túlnőttek rajtuk. A kilenckor záró kávézó vendégei szomorúan vették tudomásul, hogy haza kell menni macskátlan otthonukba, úgyhogy Zoltánék gondoltak egy nagyot, és elkezdték tervezni az éjszakai változatot.
Nem bulizós, tombolós szórakozóhely szerettünk volna lenni, érthető módon a tematika ezt nem engedte volna. Belvárosi, jól megközelíthető helyiséget kerestünk, de távol akartunk maradni a nyüzsgő bulinegyedtől. Nekünk a cicák érdekei és biztonsága az első – mondja Zoltán.
Szerencsére a vendégek hozzáállásával a kávézóban sincs gond, pedig itt szabadon mászkálhatnak a macskák – folytatja Szépvölgyi.
Direkt galériás helyet kerestünk, ahol meg lehetett oldani, hogy legyen egy elkülönített, zárható macskaszoba. Ebből indul egy zárt közlekedő a plafon mentén, ami egészen a bejáratig nyúlik el, így a macskákhoz bárki, bármikor felmehet, de a cicáknak lehetősége van az elvonulásra, ha már unják a banánt.
A galéria üvegfalú, a közlekedő pedig hálós, így sörözés közben kedvünkre nézegethetjük és fotózhatjuk a heverésző cicákat.
Ami pedig a macskaszőrt illeti, ilyesmitől nem kell tartani. Az illetékes hatóságok szigorúak az állatos helyekkel szemben. A macskák és az ételek, illetve italok nem létezhetnek egy térben, mármint elkészítés és csomagolás közben. Az asztaloknál mindenki maga dönti el, hogy mit vállal be egy kis simogatásért cserébe.
A cat pub egyébként nemcsak nálunk, hanem külföldön is ritkaságnak számít. Macskalakta beülős, beszélgetős kávézókat a világ több pontján találni, de tematikus éjszakai szórakozóhelyből már kevesebb van, Tokióban és Bristolban tudunk egy-egyről.