Közélet

A nők és a férfiak egyenlő béréért küzd a szakszervezeti szövetség

Úgy vélik, nincs oka a titkolózásnak, igenis lehessen tudni, mennyit lehet keresni egy adott munkakörben.

A nők és a férfiak közti bérkülönbség felszámolására indított országos kampányt a Magyar Szakszervezeti Szövetség.

Kordás László elnök Budapesten, a témában tartott konferencián elmondta: a szövetség már elkezdte a felkészülést az őszi bértárgyalásokra, és azt szeretnék, ha ennek során a nők és férfiak közti bérszakadék csökkentéséről is tárgyalnának.

A szövetség női tagozatának elnöke úgy vélekedett: az emberi méltóság is sérül azzal, hogy a nők ugyanazért a munkáért nem kapnak a férfiakkal azonos bért. Hercegh Mária szerint ez azért is törvénysértő, mert az alacsonyabb fizetés alacsonyabb nyugdíjhoz is vezet.

Hercegh szerint az elmúlt 26 évben a magyar társadalom és a szakszervezetek is részt vettek a bérek körüli titkolózásban, pedig nincs oka annak, hogy ne lehessen megtudni, hogy egy bizonyos munkakör mennyit ér és mennyit lehet keresni vele. Az EU-ban van arra példa, hogy az álláshirdetéssel együtt a fizetést is kötelező feltüntetni. Ez Magyarországon nincs így, ami hátrányba hozza a munkavállalókat és diszkriminációhoz vezethet.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség javaslatcsomagjának fontos eleme egy internetes adatbázis, amelybe a munkakörökhöz tartozó átlagos fizetési sávot töltenék fel. Szeretnék, ha a jövőben ehhez a munkáltatók szolgáltatnának adatokat. Az 50, vagy 250 munkavállaló felett foglalkoztató munkaadók számára kötelezővé tennék az adatszolgáltatást a bérekről, munkakör és nemek szerint is lebontva, a munkaügyi hatóságokkal pedig ezt is figyelembe vetetnék az ellenőrzésekkor. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik