Közélet

Mengyi „Voldemort” Roland maga is szerepel a lehallgatási jegyzőkönyvekben

Ügyvédje korábban azt állította, hogy csak mások emlegetik őt.

A múlt héten írt arról a 168 óra, hogy egy fideszes képviselő, Mengyi Roland uniós pályázati visszaélésben érintett. A jegyzőkönyvek szerint Mengyi, akit Voldemortnak kellett szólítani, „alkotmányos költségnek” nevezett kenőpénzt kért egy pályázat kiírásáért, amiből aztán a nyertesnek 90 százalékot vissza kellett volna adnia.

A lap szerint egyszerű a válasz arra, hogy a több mint egy éve zajló nyomozás alatt miért nem keresték Mengyi Rolandot. A Quaestor-nyomozás kapcsán Polt Péter legfőbb ügyész mondta el korábban, hogy egy olyan személyt, aki ellen terhelő bizonyítékok vannak, nem hallgathatnak ki tanúként, mert igazmondási kötelezettsége miatt korlátozódik a védelemhez való joga.

Mengyi ügyvédje, Futó Barnabás azt állította, hogy a nyomozás során született lehallgatási anyagban csak hivatkoznak a politikusra. A 168 óra e heti számában viszont bemutatnak egy olyan lehallgatási jegyzőkönyvrészletet, melyben az egyik szereplő Mengyi. A közzétett dokumentum titkosságát már feloldották. Ez arról szól, hogy Mengyi felhívta K. Pétert, aki közte és a pályázók között közvetített. A „Dementor” álnéven említett K. arról kérdezi Mengyit, hogy mi van a pályázati ötletükkel, mert 21-ére ígérte, hogy jóváhagyják a minisztériumban, de már 22-e van.

A lap azt írja, Mengyi azért járt közben a minisztériumban 2015 nyarán, hogy mielőbb, a főszereplőkre szabva írjanak ki egy csak nekik szóló pályázatot, amelynek 90 százalékát kiszivattyúznák a Mengyi és a pályázatíró által hozott cégek. Ezt az ügyben meggyanúsított pályázatíró, B. Szilvia találta ki Mengyi Rolanddal és a minisztériumi bennfentessel egyeztetve – állítja a cikk. A pályázatot végül egy NAV-nyomozás miatt visszavonták.

A lap kitér arra is, hogy B. Szilvia annak a Public Sector Consulting Kft.-nek az alkalmazottja, amelynek többségi tulajdonosa Holbok Sándor. Ő korábban Szájer József kabinetfőnöke és tanácsadója volt, 2006-tól pedig a Fidesz Habony irányította központi kampánycsapatának oszlopos tagja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik