Közélet

Rogán Antal büszke a találmányukra, “amely értéket teremt”

Az általuk szabadalmaztatott eljárást alkalmazza ügyfélpontjain a legnagyobb távközlési szolgáltató.

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter reagált a Népszabadság írására. Tudatta, büszke arra, hogy az elmúlt három évben egy olyan elektronikus aláírással kapcsolatos eljárás kifejlesztésében és szabadalmi bejegyzésében vehetett részt,

amely értéket teremt.

Az általuk szabadalmaztatott elektronikus aláíráson alapuló eljárást alkalmazza ügyfélpontjain az ország legnagyobb távközlési szolgáltatója, ügyintézéskor százezernyi magyar polgár használja az általuk kifejlesztett elektronikus aláírást.

Rogán Antal jelezte, a szabadalomnak semmi köze a Hunguard Kft.-hez, annak piaci hasznosítását egy másik gazdasági társaság végzi.

Állami megbízást az elmúlt években nem kaptunk, állami pályázaton nem indultunk. A szabadalom idei bejegyzését követően természetesen azt soron következő vagyonbevallásomban szerepeltetni fogom, erre mindezidáig nem volt kötelezettségem, hiszen a szabadalom jogerős bejegyzésre csak az idei évben került. A szabadalmi jogból mindezidáig bevételem nem származott, az eljárás piaci bevezetésével kapcsolatos költségek eddig a bevételeket felemésztették, így a védjegy tulajdonosok részére jogdíjfolyósítás nem történt.

A miniszter közölte, sem a Hunguard Kft.-ben, sem más vállalkozásban nincs tulajdonrésze.

Természetesen offshore cégem sincs. Aki ennek ellenkezőjét állítja, azt beperelem.

Rogán Antal szerint a Népszabadság tegnapi cikkével ellentétben a Hunguard Kft.-t senkinek sem kellett helyzetbe hozni, a huszonöt éve elismert auditor cég a piac egyik legnagyobb szereplője.

Az sem igaz, hogy a Hunguard egyedül végezhette a közműcégek auditálását, hiszen például a vízi közműszolgáltatóknál és máshol is az auditori megbízást egy másik cég nyerte el.

A miniszter szerint a Népszabadság egy hazugságokon alapuló lejárató kampànyt folytat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik