Közélet

Gyurcsány: Orbán csak gesztust gyakorol

Eörsi Mátyást, aki a DK Országos Tanácsának a tagja, korábban SZDSZ-es politikus volt, a Demokráciák Közösségének főtitkárának jelöli a kormány, Szijjártó külügyminiszter hozzájárulásával.

Eörsi korábban azt mondta, tisztában van azzal, hogy a hírre sokan fel fogják kapni a fejüket, hiszen ilyen vagy ehhez csak hasonló támogatás a NER-re a legkevésbé sem volt jellemző.

Most Gyurcsány Ferenc is megszólalt, szerinte bolond a magyar világ, amiért felhördült a jelölésen. Nem csodálkozik a zavarodottságon, de bajt sem lát.

Sem emberit, sem erkölcsit, sem politikait.

A volt kormányfő szerint

Ha egy ilyen szervezetnek magyar főtitkára lesz, az jó. Ha egy tisztességes demokrata, Orbán rendszerének ellenfele, egyébként meg a Demokratikus Koalíció tagja, az még jobb. Hogy miért volt hajlandó megadni a kormány a támogatást, magam sem tudom, sőt, nem is értem. Abban nincs kétségem, hogy arra nem számíthatnak, hogy cserébe Eörsi megértőbb, elnézőbb lesz Orbánékkal szemben. Persze érdemes résen lenni.

Azonban nincsenek kétségei sem Gyurcsánynak, szerinte csak azért támogatták Eörsi jelölését, mert úgysem választják meg, hiszen a nemzetközi diplomáciában nem támogatják az orbáni külpolitikát.

Így aztán úgy gyakorolhat gesztust, hogy végül nem kell annak árát kifizetnie.
Örülnék, ha nem lenne igazam…

Budapest, 2014. április 13. Eörsi Mátyás külpolitikai szakértõ, az Országgyûlés EU-bizottságának volt elnöke, a DK tagja elõadást tart a Demokratikus Koalíció (DK) Tíz év - az Unió és Magyarország címû konferenciáján a budapesti Ybl Palota Rendezvényközpontban 2014. április 30-án. MTI Fotó: Kovács Attila
Eörsi Mátyás külpolitikai szakértő, az Országgyűlés EU-bizottságának volt elnöke, a DK tagja előadást tart a Demokratikus Koalíció (DK) Tíz év – az Unió és Magyarország című konferenciáján a budapesti Ybl Palota Rendezvényközpontban 2014. április 30-án. MTI Fotó: Kovács Attila

Mi ez?

A Community of Democracies nevű szervezet 2000-ben alakult azzal a céllal, hogy segítse a kormányzatokat, civilszervezeteket és a magánszereplőket a demokratikus szabályok és intézmények fejlesztésében. Eörsi már több mint két éve dolgozik itt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik