Közélet

Gyurcsány párttársát jelöli a kormány főtitkárnak

A korábbi SZDSZ-es politikust, Eörsi Mátyást jelölik a Demokráciák Közösségének főtitkára posztjára, erről Facebook-oldalán ír hosszabban.

Tisztában vagyok azzal, hogy erre a hírre sokan fogják felkapni fejüket, hiszen ilyen vagy ehhez csak hasonló támogatás a NER-re a legkevésbé sem volt jellemző, kezdi.

Majd bővebben is kifejti, hogy:

  • a jelölés eredetileg a diplomáciai állomány ötlete, ezt követően hívta tanácskozni Szijjártó,
  • ahol világossá tette, mi a véleménye a magyar kül- és belpolitikáról.
  • Azt is rögzítette, hogy a DK tagjaként helyteleníti ezt a politikát.
  • „Akár megválaszt főtitkárnak a Demokráciák Közösségének igazgatótanácsa, akár nem, a magyar kormánytól anyagilag és minden egyéb tekintetben is teljesen független maradok, így semmilyen formális vagy más nyomást nem lehetséges rám gyakorolni.”
  • Ezeket Szijjártó külügyminiszter elfogadta és visszaigazolta a jelölést.
  • Nem világos a számára, hogy milyen előnye származik a külügyi kormányzatnak a jelöléséből.

Mi ez?

A Community of Democracies nevű szervezet 2000-ben alakult azzal a céllal, hogy segítse a kormányzatokat, civilszervezeteket és a magánszereplőket a demokratikus szabályok és intézmények fejlesztésében. Eörsi már több mint két éve dolgozik itt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik