Közélet

Orbánnak mégis bejöhet a népszavazás

Reális az esélye, hogy az érvényes lesz.

Két hónappal a népszavazás előtt a szűk többség azt mondja, elmegy voksolni, a döntő többség úgy, ahogy a kormány szeretné. Bár néhány hete a közvélemény-kutatók többsége még szkeptikus volt az érvényességet illetően, most úgy néz ki, a kormány elég embert tud mozgósítani október 2-ára – derült ki ZRI Závecz Research Intézet kutatásából, amit az Indexnek készített.

A július végi reprezentatív kutatás szerint 54 százalék részt venne a népszavazáson, 23 százalék bizonytalan, 19 százalék nem megy el. 

Akik elmennének, döntő a fölényük a nemmel szavazóknak: ők tízszer annyian vannak, mint akik igennel szavaznának az

Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?

kérdésre, amelynek megfogalmazásából is adódik, hogy nehéz rá igennel szavazni, így a valódi tét, az 50 százalékos érvényességi küszöb. Bár a kormány már most is kampányüzemmódban, ez csak erősödni fog a népszavazáshoz közeledve, és minden, az EU-ban történő terrorakció erősítheti a részvételi szándékot.

A pártszimpátiák alapján Fidesz és a Jobbik tábora a legeltökéltebb, és ugyanúgy is viselkedik. A Fideszre szavazók 63, a Jobbik-hívők 62 százaléka a népszavazáson is a párt elképzelései szerint járna el: elmenne, és a nemet ikszelné be. A passzívok aránya is ebben a két táborban a legkisebb.

A többi ellenzéki párt szavazói megosztottak. Ez alól csak a DK kivétel, szimpatizánsai követik Gyurcsány bojkottfelhívását. Az MSZP tábora teljesen megosztott, bár a párt a bojkott mellett van, ez választóira csak mérsékelten hat, 29 százalék gondolja úgy, hogy nem megy el, 37 százalék még bizonytalan. A nempárti szocialisták egyelőre több mint kétszer annyian vannak, mint az igenesek azok között, akik részt vennének a voksoláson. A többi párt támogatottsága túl kicsi ahhoz, hogy a népszavazásnál érdemit lehessen mondani  szavazóikról.

A társadalmi csoportok között nincsenek túl nagy különbségek a népszavazási terveket illetően. Életkor szerint az idősebbeknél valamivel erősebb a nem tábora: a huszon- és harmincéveseknél 35-36 százalék, az 50 és 60 közöttieknél 47 százalék üzenne Brüsszelnek. Iskolázottság szerint a 8 általánossal rendelkezőktől a diplomásokig minden csoportban nagyjából hasonló arányban, 37 és 43 százalék között mondják, hogy elmennek, és nemmel fognak szavazni.

A kvótareferendumot a megkérdezettek nem tekintik az unióról való népszavazásnak. Arra a kérdésre, hogy

Ha most vasárnap Magyarországon népszavazást tartanának arról, hogy Magyarország az Európai Unió tagja maradjon-e, akkor hogyan szavazna?

egyértelmű EU-párti többség formálódott. Csak 17 százalék szeretne kilépni, míg a válaszolók 68 százaléka az EU-s tagságot támogatná, vagyis a kvótakérdés leválasztódik az EU megítéléséről.

Ezt jelzi, hogy az uniópártiak 36%-a azt mondja, hogy elmegy az októberi népszavazásra és nemmel voksol. A kutatás szerint ez az attitűd egyértelműen a fideszesekre jellemző.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik