Közélet

Tuzson megígérte a lehetetlent, az MSZP kevesli

tuzson-bence(960x640).jpg (Array)
tuzson-bence(960x640).jpg (Array)
Vita a választási törvény módosításáról.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára nem zárt ki egy olyan technikai jellegű változtatást, amely lehetővé teszi, hogy az október 2-i népszavazásra a külföldön dolgozó magyarok levélben is leadhassák szavazatukat. Tuzson Bence az InfoRádiónak azt mondta, a módosítást a Nemzeti Választási Irodának kell kezdeményeznie.

Az államtitkár elismerte, hogy a jelenlegi szabályozás alapvetően a parlamenti választásokra épül, amelyen szerinte indokolt is a különbségtétel, de a népszavazás más. Tuzson Bence azt mondta, magát a választójogot nem változtatnák meg, de bizonyos technikai módosítások történhetnek, ha a választási iroda ezeket kezdeményezi.

 Hiszen mégiscsak az a fontos, hogy azok a választópolgárok, akik részt kívánnak venni egy ilyen fontos kérdés meghatározásában – ami tényleg nem egy-két évre, hanem ötven-száz-kétszáz évre is meghatározhatja magyarok sorsát –, hogy kikkel éljünk Magyarországon, azok tudjanak szavazni, és ezt a lehető legegyszerűbben tehessék meg.

Az államtitkár felvetésére a Nemzeti Választási Iroda általános elnökhelyettese azt mondta, ők nem kezdeményezhetik a levélszavazást minden, a népszavazáskor külföldön tartózkodó magyar állampolgárnak, mert az nem technikai változtatás. Gáva Krisztián szerint alapvetően jogi kérdés, ezt a kérdést hogyan szabályozza a jogalkotó. Ilyen rövid idővel a népszavazás előtt ők csak olyan módosítást tudnának javasolni, ami veszélyeztethetné a népszavazás lebonyolítását.

Ez nem egy egyszerű technikai módosítás, hanem mindenképpen többpárti egyetértésre lenne hozzá szükség, hiszen ez egy kétharmados törvény módosítását igényli minimálisan.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese közölte: a Fidesz álláspontja az, hogy a levélben történő szavazás csak végső eszköz lehet, ha más megoldás nincs. A külföldön dolgozó magyar akkor szavazhat levélben, ha az állandó lakóhelye is külföldön van, ha viszont az magyarországi, akkor csak külképviseleten voksolhat.

Az MSZP szerint Tuzson Bence propagandaügyi államtitkár bejelentésével a Fidesz beismerte, hogy a jelenlegi választási rendszer alkotmánysértő és lehetővé teszi a választási csalást.

A Fidesz nem elég, hogy hazudik, ipari méretekben lop, de – itt az újabb bizonyíték – még csalásra is képes. Az EBESZ jelentése is kimondta, hogy a Fidesz a legutóbbi választáson “jogosulatlan előnnyel” nyert, a választási rendszer ugyanis “torzította a választói akaratot”.

Ujhelyi István alelnök, EP-képviselő szerint az alkotmányosság, a demokratikus rend, a tisztesség helyreállításához nem elég a technikai jellegű módosítás, csak a választási törvény érdemi, átfogó módosítása fogadható el.

Ha csak a kamunépszavazás idejére, átmenetileg foltozgatják meg a szabályokat, akkor azzal beismerik, hogy valójában távol akarják tartani a sok százezer külföldre vándorolt magyart attól, hogy beleszóljanak az ország sorsába.

Az ország külképviseletein szeptember 24-én 16 óráig kell felvetetniük magukat a névjegyzékbe azoknak, akik magyarországi lakhellyel rendelkeznek, de külföldön lesznek október 2-án. Eddig 183-an tették ezt meg.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik