Közélet

Kósa lemondatná Junckert, százmilliós menekülttömeget vizionál

Szerinte az elmúlt időszakban történt merényletek, támadások migrációs és integrációs kudarcok.

 

A Fidesz frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában azt mondta: sokan előre figyelmeztettek: a tömeges migráció fokozza a terrorveszélyt, ellenőrizetlenül jönnek Európába milliószámra jönnek olyanok, akikről nem tudni, kik, milyen szándékkal, honnan jöttek. Az pedig, hogy voltak cselekmények, amelyeket második, harmadik generációs migránsok követtek el, integrációjuk kudarcát igazolják. A migráció és a terrorizmus nem azonos, de szorosan összefügg egymással. (Az Europol szerint ennek nincs konkrét jele – a szerk.)

Kósa Lajos szerint nem a migráció lassítása, hanem a megállítása a feladat, mert figyelembe kell venni, hogy látva az Európai Unió “tehetetlenségét, sőt migrációpárti politikáját” nagyjából “százmilliós nagyságrendű” tömegek állnak még készen a migrációra. Szerinte vannak migránsok, akik nem is akarnak integrálódni, nem tisztelik törvényeinket, szokásainkat, szemléletünket, sőt fellépnek az európai civilizáció ellen. Az ilyen tömeg megváltoztathatja az európai kultúrát – tette hozzá.

A Fidesz-frakcióvezető a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában már arról beszélt, hogy az EU válságban van. Ezt igazolja, hogy a második legerősebb gazdaságú ország: Nagy-Britannia elhagyja. Szerinte joggal fel lehet vetni, ha olyan politikát folytatott az EU vezetése, amely miatt Nagy-Britannia a kilépést választotta, akkor le kellene mondania.  Kósa úgy vélte, az “európai demokrácia megkövetelné”, hogy az unió vezetői figyeljenek oda, mit mondanak az emberek. Az vezetett a Brexithez, hogy a briteknek elegük lett az uniós politikából, és emiatt nem biztos, hogy racionális, inkább érzelmi döntést hoztak.

Kósa Lajos az október 2-ai kvótareferendumot a magyar jövő szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte, és elmondta: a kampányba a Fidesz-frakció is beszáll. A politikus – a Magyar Hírlapban megjelent értesülésre reagálva – megerősítette, pártja a tervek szerint valóban Balatonfüreden tartja frakcióülését szeptemberben.  Ott nyilvánvalóan kiemelt téma lesz a népszavazás és az, hogy Magyarország milyen politikai pozíciót tud felvenni az unióban. Emellett “jó néhány belső kérdésről is szó lesz”. A frakcióvezető példaként említette, hogy meghallgatják a szakállamtitkárt, a Klik vezetőjét az oktatás, a szaktárca vezetőjét az egészségügy átalakításáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik