Közélet

Európai életet követel az MSZP a magyar családoknak

Az MSZP felszólította a kormányt, ezzel foglalkozzon, ne ország EU-ból történő kivezetését készítse elő.

 

Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő Budapesten, sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek szombati tusványosi beszéde alapján, “politikai hallucinációi” vannak a magyar fiatalokról.

Az ellenzéki politikus szerint ugyanis miközben a kormányfő a nyugat-európai álom összetöréséről beszél, addig a Fidesz kormányzása alatt immár több mint félmillió fiatal hagyta el az országot és ment nyugatra, ahol emberhez méltó életesélyeket talál.

A magyar valóság ugyanis az, hogy a 7 év alatti gyerekek 42 százaléka szegénységben él, a 18 év alattiaknak pedig 34 százaléka nélkülözik – mondta Bangóné Borbély Ildikó. Hozzátette, “aki itt marad, arra a havi 50 ezer forintos orbáni rabszolgaság vár”.

Az MSZP politikusa megjegyezte, az unió egyvalamire jó Orbán Viktornak és kormányának: arra, hogy “minél több pénzt lopjon”.  Bangóné Borbély Ildikó pártja nevében ismét arra kérte a választókat, hogy az októberi kvótareferendumon távolmaradásukkal jelezzék: Európában akarnak maradni, és európai életet akarnak élni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik