Közélet

Házában tört rá az idős nénire a rabló

A férfi minden mozdíthatót elvitt, de főleg az élelmiszerekre repült rá.

A 21 éves férfi március 13-án éjszaka tört be a 86 éves kecskeméti asszonyhoz, aki hangos motozására felébredt és megzavarta a fiatalt. A rabló ezután támadta meg az idős asszonyt, akit fellökött, majd karját megszorítva az ágyra lökött.

A férfi ezután összepakolta a néni konyháját, elvitt egyebek közt egy asztali órát, két csomag alágyújtóst, egy üveg öblítőt, két üveg étolajat, kávét, tojást, tésztát, fagyasztott húst, citromot, húsklopfolót és ételízesítőt. A fiatal közel 15 ezer forintos kárt okozott.

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség rablás miatt emelt vádat a férfi ellen, amelyért akár 5-10 évig terjedő börtönt is kaphat. Nem áll túl jól a szénája a fiúnak, hiszen korábban többször volt már büntetve, legutóbb tavaly ősszel szabadult.

Az előzetes letartóztatásban lévő vádlott ezúttal fegyházbüntetést kaphat, bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni – közölte dr. Nánási László főügyész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik