Szabó Szabolcs független képviselő kérdezte írásban a kormányfőt.
Meneszti-e Rogán Antalt a Portik Tamás által megfogalmazott vesztegetési vádak miatt?
Portik Tamás a Juhász Péter Együtt-alelnök által kezdeményezett bírósági meghallgatásán azt mondta, ő maga vitt 10 millió forintnyi eurót Rogán Antalnak a belvárosi Fidesz-irodába, amiért közreműködött egy Károly körúti helyiség áron aluli eladásában. Az Együtt szerint ez azt jelenti, hogy már tanúvallomás is alátámasztja a Rogán Antallal, illetve az V. kerületi önkormányzattal szemben megfogalmazott korrupciós vádakat és az is bebizonyosodott, hogy Rogán maffiózókkal üzletelt.
Az ellenzéki párt szerint egy demokráciában ilyen ügy után maga mondana le egy politikus, de ez nem történt meg. Orbán Viktornak viszont erkölcsi, jogi és politikai kötelessége megindítani a szükséges eljárásokat, vizsgálatokat. Amennyiben nem lép, azzal azt bizonyítja, hogy nem zavarja, ha korrupt politikusok dolgoznak kormányában, és bebizonyosodik, hogy miniszterelnökként nem elkötelezett a közügyek tisztasága iránt.
Az Együtt politikusa arra volt kíváncsi:
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterrel szemben megfogalmazott rendkívül súlyos vesztegetési vádak alapján milyen belső vizsgálatok lefolytatását tervezi miniszterelnökként, Rogán Antal feletteseként?
Milyen formában és fórumokon tájékozódik a Rogán Antallal szemben megfogalmazott vesztegetési vádat illetően? E vád tisztázása céljából mikor kért tájékoztatást Rogán Antaltól a vele szemben megfogalmazott vádak valóságtartalmáról?
Bizalmasát, Rogán Antalt mikor tervezi felmenti miniszteri tisztségéből a magyar közhivatalokba vetett – még megmaradt – állampolgári bizalom megőrzése érdekében?
Milyen politikai és munkajogi következményei lehetnek annak, hogy Rogán Antal halaszthatatlan közfeladat teljesítésére hivatkozva nem jelent meg a bíróság idézésére, amivel elmulasztotta teljesíteni állampolgári kötelességét?
Milyen politikai és munkajogi következménye lesz annak, ha bebizonyosodik, hogy Rogán Antal hamis okokra hivatkozva mulasztotta el teljesíteni állampolgári kötelességét, és állításával ellentétben nem halaszthatatlan közfeladatot látott el?
Orbán Viktor helyett Szabó Szabolcs kérdéseire Semjén Zsolt válaszolt, illetve nem válaszolt, hanem vádakat fogalmazott meg. A miniszterelnök-helyettes szerint Szabó írásbeli kérdéséből jól látszik,
hogy az ellenzéki pártok maffiózók hazugságait felhasználva folytatnak lejárató kampányt. Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy Portik Tamást mint felbujtót, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés miatt jogerősen 15 évre ítélték. Ennek a ténynek az ismeretében bármi, amit ez az elítélt bűnöző mond, teljes mértékben hiteltelennek tekinthető.
A miniszterelnök-helyette emlékeztetett rá, hogy Portik többször egyeztetett Laborc Sándorral, aki a Gyurcsány-kormány idején a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója volt.
A találkozójukról szóló jegyzőkönyv szerint Portik Tamás akkor arra vállalkozott, hogy fideszes politikusok kompromittálására gyűjtsön vagy gyártson információkat. Mint ismert, Rogán Antalt is a lejáratásra kiszemelt politikusok között említette. Rogán Antal hamis tanúzás és hamis vád miatt feljelentést tett, a hatóságok természetesen tisztázni fogják az ügyet.
Semjén Zsolt szerint valójában arra derült fény, hogy igazi kapcsolat Juhász Péter és Portik Tamás között van, ők pedig sajnálatosnak tartják, hogy a baloldal egy fegyházra ítélt bűnözőre alapozza politikáját.
Ezt az érvelést ugyanakkor némileg gyengíti, hogy Zuschlag Jánost hatéves börtönbüntetése után nagyon szívesen használta a kormányzó pártszövetség és a hozzá közelálló média. Amikor Pukli Istvánt próbálta lejáratni, akkor éppen Semjén párttársa Hollik István beszélt arról, hogy pártok és civilek “politikai érdeke fűződik ahhoz, hogy a kormány és a pedagógusok közötti feszültséget felerősítsék”.