Közélet

Weber: Magyarország többet tesz a külső határok védelméért, mint Németország

Az Európai Néppárt frakcióvezetője is kitart amellett, hogy Orbán és Merkel nézetei összeegyeztethetők.

Most sem folynak tárgyalások az Európai Parlamentben a török vízummentességről, és ha Törökország nem felel meg az összes támasztott feltételnek, szavazás sem lesz a kérdésről – mondta a Magyar Időknek Manfred Weber, az Európai Néppárt német frakcióvezetője. A pártszövetség tagja a Fidesz is.

Arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tart-e hasonló „migrációs alkut” Líbiával, Weber azt mondta: mindenekelőtt erős Európai Unióra van szükség, amely szigorúan őrzi a határait. Csak akkor várhatunk el bármit Törökországtól vagy Líbiától, ha megvalósul a hatékony határvédelem.

A frakcióvezető kételkedik abban, hogy európai parlamenti többséget szerezhet az a javaslat, amely alapján a be nem fogadott menekülteket fejenként 250 ezer eurós bírsággal lehet „kiváltani”. Azt mondta, próbálnak javítani a bizottság javaslatán. Azt viszont leszögezte: az érkezők között valóban sok a háború elől menekülő személy, velük szolidaritást kell vállalni.

Ami Magyarországot illeti, határországként többet tesz a külső határok védelméért, mint Németország vagy Franciaország

– jelentette ki Weber, aki szerint ezt is figyelembe kell venni, amikor szolidaritásról és pénzről van szó. a tehermegosztásnak sok dimenziója van, számolni kell azzal, hogy Budapest más politikai eszközökkel akar szolidaritást mutatni – vélekedett a frakcióvezető.

A magyar kormánynak joga van ahhoz, hogy rákérdezzen az állampolgárok véleményére – mondta a menekültkvótáról szóló népszavazás kapcsán Weber. De a népszavazás után együtt kell dolgozni, meghallgatni egymás véleményét, és az Európai Parlamentben is a közös megoldás kialakítására fognak törekedni. „A legfontosabb, hogy mindannyian képesek legyünk kompromisszumokra” – jelentette ki.

Manfred Weber azt is elmondta: teljesen egyetért Donald Tusk szavaival, miszerint Angela Merkel és Orbán Viktor nézetei összeegyeztethetők. Szerinte az Európai Néppárt kezdetektől fogva azt hangsúlyozza, hogy az illegális migrációnak véget kell vetni, teljes ellenőrzést kell gyakorolni afelett, hogy ki lép az unió területére. Másrészt nem hunyhatunk szemet a szíriai polgárháború felett, segíteni kell a rászorulókon – mondta. A Néppárt álláspontjának a szigorú határellenőrzés és a felelősségvállalás is része, és a frakcióvezető úgy gondolja, mára mindkét oldal tisztában van azzal, hogy lehetséges az együttműködés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik