Három cég, vagy cégcsoport felelhet meg azoknak a feltételeknek, amelyeket a főváros támaszt a városnéző buszok új, monopolhelyzetű működtetőjével szemben, és akkor is szükség lesz legalább egyikükre, ha egy teljesen új szereplő akar belépni erre az évente 1,5 milliárd forintos forgalmat bonyolító piacra.
Mint arról elsőként beszámoltunk, a fővárosi közgyűlés zárt ülésen, helyszínen kiosztott előterjesztés alapján szavazta meg, hogy csak egy, koncessziós pályázaton kiválasztott szereplő maradhat az úgynevezett hop-on hop-off városnéző buszok üzemeltetői közül (ezekre a járatokra minden megállóban fel és le lehet szállni, a turistáknak nem kell végigülni a teljes kört). A kiválasztott vállalkozás húsz évre kapná meg a jogot, hogy egyedüliként üzemeltessen városnéző buszokat.
Az előterjesztés mellékletében szerepel a közbeszerzési kiírás tervezete is, amely meghatározza, hogy milyen minimális követelményeknek kell megfelelniük a pályázóknak. E szerint az utolsó három, lezárt üzleti évből legfeljebb egyben lehetett veszteséges, három év alatt legalább nettó 1,2 milliárd forintos árbevételt kellett elérniük „turisztikai célú buszos személyszállításból”, illetve öt év alatt egymilliárd forintos bevételt hop-on hop-off szolgáltatásból, amit legalább három éven keresztül folyamatosan végeztek.
A kiírás lehetővé teszi a közös ajánlattételt, vagyis elvileg be lehet vonni a konzorciumba olyan céget is, ami korábban nem foglalkozott ilyen tevékenységgel. A fenti követelmények miatt azonban biztos, hogy a négy, jelenleg működő cégből legalább egynek ott kell majd lennie a győztes szolgáltatásban. Ezek a cégek a következők:
Big Bus Tours Ltd.
A brit és francia központú cég a világ számos táján üzemeltet (jellegzetes, bordó színre festett) városnéző buszokat, New Yorktól Hongkongig. Magyarországon nincs bejegyezve leányvállalatuk, így nem tudni, mekkora bevételük van a budapesti szolgáltatásból, de több mint valószínű, hogy megfelelnek a pénzügyi követelményeknek.
City Tour Hop On Hop Off Kft.
A piros buszokkal működő szolgáltató cég magyar vállalkozás, tulajdonosai az Eurama Kft. és a Budatours Kft. Előbbi tulajdonosainak van egy másik buszos cége is, az MB Travel Service Kft., ami több mint 40 busszal végez személyszállítást. A City Tour Hop On Hop Off Kft. árbevétele az elmúlt öt évben öt év alatt 2,4 milliárd forint volt, vagyis megfelelnek a kiírásnak.
Program Centrum Kft. és Mr.Nilsz Kft.
Ez a két cég ma már egy érdekeltségbe tartozik, előbbi a halványzöld, utóbbi a kék buszokat üzemeltetik. Tulajdonosaik magyar magánszemélyek, illetve Zakarya Hamdan, a szállodaüzletben, többek közt a budapesti Buddha Bárban is érdekelt Sameer Hamdan jordániai üzletember testvére. Az előbbi cég 1,3 milliárd, utóbbi 473 millió forint bevételt ért el az elmúlt öt évben, vagyis el tudnak indulni a koncessziós pályázaton.
Készülnek rá egy ideje
A 24.hu két érintett cég vezetőjével is beszélt csütörtökön, mindketten azt mondták, egy ideje lógott már a levegőben a főváros lépése, de a konkrét döntés meglepetésként érte őket (ahogy a közgyűlés képviselőinek jó részét is). Toldi Annamária, a Program Centrum, illetve Opra Nikoletta, a City Tour ügyvezetője is azt mondta, indulni kívánnak a koncessziós pályázaton.
A mostani döntés előzményei 2012-ig nyúlnak vissza, amikor a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) készített egy koncepciót, amelyben három lehetőséget vázolt fel (a negyedik a teljes szabályozatlanság fenntartása lett volna: az első, hogy a taxikhoz hasonlóan rendelettel szabályozzák a szolgáltatást, például, hogy milyen buszokkal lehet turistákat szállítani. A második lehetőség lett volna a koncesszió „egy vagy több vállalkozásnak”, míg a harmadik, hogy maga a BKK látja el ezt a szolgáltatást.
A kormány ezt a harmadik megoldást támogatta volna. Legalábbis a hvg.hu februárban azt írta egy, a birtokába került előterjesztésre hivatkozva, hogy „egy új, erősen központosított állami intézményrendszerrel venné át az idegenforgalom irányítását a kormány”. Ennek része volt, hogy Budapesten is létrejönne egy központi turizmusfejlesztési szervezet, aminek saját bevételeit egyebek mellett „saját hop-on hop-off” városnéző buszok üzemeltetése biztosítaná.