Közélet

Lázadóvezér lett Andy Vajnából

Bődületes simicskázással indult el a kormánybiztos rádiója.

Múlt szerdán elindult a fővárosban Andy Vajna rádiója, amely a fiatalokat célozza olyan levitézlett lemezlovasok közreműködésével, mint Bárány Attila vagy Hamvai PG. Még a korábban népszerű Rádió 1 névhasználati jogát is megszerezték.

A régi-új rádiót a Facebookon egy Csillagok Háborúja-hangulatú vicceskedő felvezetővel hirdetik, Bozai József hangján, ilyen szöveggel:

2012. január 31-én a sötét Simi birodalom két zenegyilkos rombolója, a Muzikbogyó és a Klasztalan totális háborút indított és elhallgattatta az Igazi Mai Slágereket.

Akkor egyébként annyi történt, hogy az akkor még más tulajdonosi körbe tartozó Rádió 1 veszített a frekvenciapályázaton, és a Juventus rádió nyerte az általuk használt frekvenciát. Ez persze kapóra jött Simicska Lajosnak, akinek az érdekeltségébe került a Juventus régi frekvenciája, és azon hasonló hangvételű új csatorna indult Music FM néven.

Ugyanakkor Vajna rádiójának felvezető videója így folytatódik:

A négy évig tartó zenei sötétség után, a lázadók kis csoportja a 96,4 Rádió 1 csatahajó fedélzetén, felvette a harcot a gonosz zenegyilkosokkal, és felszabadította az Igazi Mai Slágereket.

Andy Vajna egyébként akkora lázadó, hogy milliárdos állami hitelekkel tudta megvenni lázadóbirodalmának a TV2-t, ahol lázadásképpen a kormánnyal szembenálló személyekről sugároznak lejárató riportokat(via 444)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik