Közélet

Berezelt az igazoltatástól, inkább elsodort egy rendőrt az idióta motoros

Az igazoltatás során a fiatal fiú szinte az összes hülyeséget elkövette, amit csak lehetett.

Elég rossz vége lett egy egyszerű igazoltatásnak Inárcson, ahol szombat délután a rendőrök ellenőrizni akartak egy motorost. A fiatal srác az egyenruhások jelzésére megállt, majd amikor odamentek hozzá az iratokért, többször elcsavarta a gázkart, hogy majd ezzel jól megijeszti a rendőröket. Ezután a motoros lassan elindult, a kétkerekű előtt álló járőrt elsodorta, végül az út melletti árokban kötött ki. Közben a másik rendőr megpróbálta visszatartani a szökésben lévő fiút, akit – egy kis rásegítéssel ugyan, de – sikerült maradásra bírni.

A csetepaté során a motoros és az egyik rendőr is könnyű sérüléseket szenvedett, és végül az is kiderült, hogy azért volt ez a nagy cécó, mert a 20 éves férfinak nem volt a motor vezetéséhez érvényes jogosítványa, ráadásul a jármű műszakija is lejárt, ki is vonták már korábban a forgalomból.

Ahelyett, hogy rendesen megállt volna a motoros és beismeri, hogy mi a helyzet, a dabasi rendőrök a csetepaté miatt elő is állították, kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették. Ráadásul a motort is lefoglalták.

(Police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik