A nő még tavaly nyár végén csalta meg párját, aki ezt megtudva előbb sms-ekkel bombázta a férfit, majd december 12-én keményebb eszközökhöz folyamodott. Előbb csak arcon ütötte áldozatát, majd egy 38 centis baseball ütővel kezdte ütlegelni a férfi fejét és testét. A féltékeny férfi addig verte, amíg áldozata nem vérzett, ekkor kocsiba ült és elhajtott. A szabadlábon védekező férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte dr. Nánási László főügyész.
- 19:14 A kormány szigorítana: a jövőben nem sörözhetnének legálisan a 14 és 15 éves németek
- 19:13 Több embert kórházba szállítottak egy hotelből a Garda-tónál
- 19:02 A Fradi nemzetközi trendet hozott az NB I-be új mezével, de lesznek-e követői?
- 18:59 Ezt az elfogadhatatlan magatartást nem hagyja büntetlenül a vb-bronzérmes csatár
- 18:53 Magyar Péter: Megérkezett az első süllyesztendő bárka Paksra
- 18:47 Úszó-Eb: Kós Hubert fölényesen győzött 200 háton
- 18:16 Újra mértékletes vízhasználatot kér minden fogyasztótól a Fővárosi Vízművek
- 18:13 Brutális bukás után életveszélyes sérülés a pályakerékpáros Budapest Grand Prix-n
- 18:04 Emberláncot alkottak egy eltűnt ötéves kisfiú miatt a strandolók Siófokon
- 17:35 Zelenszkij: 26 települést szabadítottunk fel az orosz megszállás alól
- 17:23 Kiemelt beruházásként, 6 milliárdból építi a kormány a dunai fenékküszöböt Paksnál
- 16:59 Tóth Gabi szerint újabb „felkoncolás” indult ellene: „Mintha rajtam lehetne megtorolni az elmúlt évek minden sérelmét”
- 16:36 „Még mindig nem hiszem el, hogy elmentél” – Lionel Messi szívszorító levélben búcsúzott el édesapjától
- 16:03 2-3 millió euróért távozik a Barcelona magyar válogatott kapusa
- 16:00 Pixel Watch 5: vérnyomásminta- és inzulinrezisztencia-trend követést ígér a Google új okosórája
- 10:37 Így lopta ki a röviditalokat egy férfi az Aldiból
- 11:08 Mutatjuk, milyen állatok tűnnek fel éjszaka a magyar kerti tavaknál
- 11:26 Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt
- 07:30 Kvíz: Micimackótól a Valahol egy lányig – tudod folytatni az ismert Bródy-dalszövegeket?
- 08:07 Figyelmeztetnek a szakértők: veszélyes telefonnal fotózni a napfogyatkozást
- 12:59 Nyolcmilliós sérelemdíjat kapott a férfi, akit úgy elvertek a börtönőrök, hogy ki kellett venni a lépét
- 15:01 Vida Kamilla: Magyar Péter nem engedi, hogy elfelejtsük Orbán rendszerét
- 14:40 Tóth Vera Tóth Gabiról: Ő most az egyik olyan szereplő, akire rá lehet tenni egy egész korszak indulatát, csalódását és dühét
- 15:55 A Legfőbb Ügyészség szerint indokolatlan volt és adatvédelmi problémákat is felvet, hogy az NKA-ügyben lefoglalták a Fidesz összes szerverét
- 09:43 Menet közben ugrott ki négy utas egy ámokfutó kocsijából a Velencei-tónál, nem sokkal később kigyulladt a jármű
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
