Közélet

Schiffer András besokallt, és ez rossz hír mindenkinek

A Lehet Más a Politika a közelmúlt legígéretesebb kezdeményezése volt, már a nevében is reményt adott sokaknak. Schiffer távozása annak a beismerése, hogy nem lehet, vagy legalábbis nem most, és nem így kell csinálni.

Végtelenül szomorú hangulatú volt az az interjú, amelyben Schiffer András bejelentette, hogy megválik az LMP társelnöki posztjától és a parlamenti mandátumától is. Nem önmagában azért, mert visszavonul, ez akár természetes is lehetne azután, hogy a vezetése alatt a párt nem tudott kitörni az ötszázalékos küszöb környékéről. Sokkal inkább az a helyzetleírás volt a szomorú, amellyel a döntését indokolta:

A parlamenti ringbe bekerülve annyi szart szippant be az ember, ami egyszerűen mérgez!

Ennél nehéz lenne tömörebben megfogalmazni a mai magyar politika helyzetét.

Pedig a Lehet Más a Politika a közelmúlt legígéretesebb kezdeményezése volt, már a nevében is reményt adott sokaknak, akik megcsömörlöttek a politikai szekértáborok sehová nem vezető harcában. Azzal az igénnyel lépett fel, hogy meg lehet haladni a kétbites, „mi vagy ők” kommunikációt és a végtelen cinizmust, lehet rendszervben gondolkodni, ügyekről beszélni, valódi vitákat folytatni, keresni az utat, amelyen a közjót lehet szolgálni.

Schiffer visszavonulása annak a beismerése, hogy nem lehet, vagy legalábbis nem most, és nem így kell csinálni.

MTI Fotó: Krizsán Csaba
MTI Fotó: Krizsán Csaba

Schiffer például kifejezetten jó volt a parlamenti szereplésekben, számos emlékezetes szócsatája volt Orbán Viktorral vagy más fideszes képviselőkkel, de mire ment vele? Ki nézi ma már a parlamenti üléseket? Szinte senki, hiszen a köztévé már nem is közvetíti, online is csak néhány újságíró követi. Az is rendkívül frusztráló lehet, hogy hiába van valakinek értelmes javaslata, észrevétele, a kormányoldal még arra sem méltatja, hogy szóba álljon vele, és érveljen ellene, egyszerűen leszavazza a fegyelmezett Fidesz-frakció.

Nem borult

A sikertelenségben persze nagy szerepe van magának Schiffer Andrásnak is. Sokan, akik ma már nincsenek az LMP-ben, úgy emlékeznek, hogy az ő – mondjuk így – nehéz személyisége távolította el őket a párttól. Nyilván forráskritikával kezelendők ezek a nem nyilvánosan elhangzott mondatok, de aki egy kicsit is figyelte az elmúlt években, az láthatta, hogy Schiffer András szorongó típus: számos félelem gyötörte, és ez nyilván kihatott a saját párttársaival való kapcsolatára, a belső viták stílusára is.

Ettől függetlenül érthetetlen az a hisztérikus gyűlölet, amit a baloldali-liberális oldal szereplői tápláltak Schiffer és az LMP ellen. Ennek fő oka, hogy nem volt hajlandó összeborulni velük 2014-ben. Egyesek odaáig mentek, hogy az egész pártot csak a Fidesz kreálmányának tartják, aminek célja, hogy szavazatokat vonjon el. Ezek az emberek persze nyilván nem tudnak számolni: a baloldal 2014-ben, listán elért 25 százalékához hiába adjuk hozzá az LMP 5 százalékát (ez is csak elméletben lehetséges, hiszen a választók nem robotként cselekednek), az még mindig messze lenne a Fidesz 45 százalékától.

Utólag persze könnyű okosnak lenni, de abban a konkrét helyzetben végül is Schiffernek lett igaza, és nem csak a választási eredmények miatt. Még a pártot pont az összefogásról folytatott viták miatt elhagyó Karácsony Gergely is elővette az unicumos üveget, mikor kiderült, hogy a Bajnai-féle Együtt 2014-gyel összeborult PM egyszer csak Gyurcsány Ferenccel és Fodor Gáborral találta magát egy szövetségben.

Nem lehet

Nyilván az lenne a legnagyobb közhely, ha most azt írnánk, hogy nem lehet más a politika, de van benne valami: a magyar társadalom jelenlegi helyzetében nem az az út, hogy valaki pártot alapít, és majd azzal megnyeri a választásokat, és akkor majd megreformálja az országot. Ennél ez a nemzet sokkal inkább beleragadt bizonyos régi struktúrákba, beidegződései, vágyai és félelmei gúzsa kötik.

Ha valaki ezen változtatni akar, akkor sokkal mélyebbre kell mennie, az Országházból ezen nem lehet változtatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik