Közélet

Már a rendőrség is nyomoz a molesztáló kajakedző ügyében

Kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt indított nyomozást a nagykanizsai rendőrkapitányság, miután több lap is beszámolt arról, hogy a nagykanizsai tréner molesztálta lánytanítványait.

Sznopek Veronika, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI megkeresésére annyit közölt, hogy a nagykanizsai rendőrök hétfőn ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt. A szakértők bevonásával folytatott nyomozás egyéb részleteiről további tájékoztatást nem kívánt adni.

A történtekről elsőként beszámoló Blikk szerint a tréner egy közösségi oldalon írt szexuális tartalmú üzeneteket tizenhárom-tizenhat esztendős tanítványainak, illetve volt olyan lány, akivel az autójában próbált kikezdeni. A jelenleg Zala megyében tevékenykedő szakember több kiemelkedő versenyzőt, olimpiai bajnokokat is edzett korábban.

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke úgy fogalmazott, hogy hivatalos értesítést egyelőre nem kaptak, így az ügyben nem tudnak érdemben nyilatkozni. “Soha nem fordult elő a sportágunkban hasonló eset, amíg egy ilyen ügy nem zárul le jogi értelemben, addig az érintett szakembert is megilleti az ártatlanság vélelme. Mentegetni azonban senkit sem fogunk, ha az említett ügy bizonyságot nyer, az illetőnek egyetlen napra sincs tovább helye a kajak-kenu sportágban” – olvasható a szövetség közleményében.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik