Közélet

Kerékpáros „tömegbalesettel” tüntettek a bringautakért a zuglói civilek

A Civilzugló Egyesület az idén is megrendezte a Túr de Rákosrendező felvonulást. A cél a XIV. kerület kerékpározhatóvá tétele.

A Civilzugló egyesület hétfőn harmadszor rendezte meg a Túr de Rákosrendező – a zuglói kritikus tömeg felvonulást. A civilek szeretnék elérni, hogy az önkormányzat nagyobb figyelmet fordítson a kerületi bicikliutak építésére és felújítására.

Fotó: Civilzugló Egyestület/Zuglói Lapok
Fotó: Civilzugló Egyestület/Zuglói Lapok

A menet az Örs Vezér tértől indult. Útközben érintették a Csömöri úti felüljárót, ahol Újpalotára kellene átvergődniük valahogy a kerékpárosoknak, de ez a hiányzó bringasáv és a nagy forgalom miatt lehetetlen – közölte Várnai László képviselő, zuglói környezetvédelmi tanácsnok.

Ezután végigtekertek a Nagy Lajos király útján, ahol szintén nagy szükség lenne egy kerékpárútra, majd a zuglói önkormányzathoz mentek, ahol petíciót adtak át Szabó Rebeka PM-es alpolgármesternek. A civilek arra kérték a városházát, hogy a tervekkel ellentétben ne csak járdát, hanem bicikliutat is építsenek a Teleki Blanka út hozzájuk tartozó szakaszára.

Fotó: Civilzugló Egyestület/Zuglói Lapok
Fotó: Civilzugló Egyestület/Zuglói Lapok

A kerekesek ezután a Hungária körút egyik sávját lezárva haladtak tovább, hogy felhívják a figyelmet arra, milyen veszélyes az egyetlen olyan út,a melyen a Rákosrendező elkerülésével tekerhetnének át Újpalotára.

Végül a rákosrendezői állomásépületnél kerékpáremelést tartottak. Itt egy tömeges biciklibalesetet is eljátszottak a résztvevők, hogy felhívják a figyelmet az átkelő töredezett kockakövei miatt eleső és megsérülő kerékpárosokra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik