Közélet

A tanárok elérték, amit akartak: Teljesen megszűnik a Klik

Hatalmas átalakítások jönnek az oktatásban, írja az Index. Az önkormányzatoktól elveszik az összes iskolát, és az intézményeket úgynevezett menedzsmentközpontok alá szervezik. Az országos mamutszervezet helyett 60-70 kisebb, önálló költségvetéssel rendelkező egység jön létre, és az iskolaigazgatók is nagyobb pénzügyi mozgásteret kapnak. A Kliket például annyira átalakítják, hogy a nevét is megszüntetik.

A lap szerint a tanárok tüntetései és sztrájkjai cselekvésre sarkallták a kormányt.

A legfontosabb, leglátványosabb változások:

  • új alaptanterv lesz 2018-tól;
  • a Klik megszűnik a jelenlegi formájában;
  • az önkormányzatok által működtetett iskolákat pedig teljesen államosítják.

Az alaptantervvel kapcsolatban első körben egy „nemzeti minimumot” határoznak meg: ez lehet például az a tudásanyag, ami a sikeres érettségihez kell.
Ha az iskola nem akar, nem kellene ennél többet tanítani, de ha úgy döntenek, akkor lehet pluszismereteket átadni. De a korábbi tízszázalékos eltéréshez képest mostantól akár harminc százalékkal is el lehet térni.

A Kliknek véget vet a kormány, és teljesen átveszi az iskolák működtetését, várhatóan 2017 januárjától. Az Index szerint eredetileg 2012-ben is ez lett volna a terv. De akkor hatékonyan lobbiztak a fideszes polgármesterek, akik féltették a helyi vagyont, az iskoláikat (jó néhány, főleg fővárosi önkormányzat 100 milliókat költött az intézményeire), és tartottak attól, hogy politikai kockázattal jár, ha teljesen elveszítik a befolyásukat az iskolákban. Az Emmi szerint most nem lesz ekkora erejük a polgármestereknek, és az elmúlt években ők is meggyőződhettek arról, hogy nem működik a vegyes rendszer. Az mindenesetre biztos, hogy kompenzációt egyetlen önkormányzat sem kap az államosítás miatt.

A Klik megszűnik, de egy központi szervezet megmarad, ám a tényleges fenntartást nagyjából 60 kisebb szervezeti egység végzi majd. Palkovics László egy interjúban azt mondta, a mostani 198 helyett 57 tankerületet terveznek. Pölöskei Gáborné, a Klik vezetője egy háttérbeszélgetésen viszont kerülte az elmúlt évek miatt rosszul csengő tankerület kifejezést, ehelyett „menedzsmentközpontoknak” nevezte, ám ez még nem a végleges név.

A tervek szerint az igazgatóknak lesz egy önálló keretük, hogy ne kelljen minden égőcseréért a központba szaladni.
És lesz az iskolai költségvetésben egy „szakmai-dologi” tétel, amelyből a tanórákhoz szükséges eszközöket szerezhetik be. Tehát például a technikaórához a gyurmát, életvitel-órai főzéshez a salátát.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik